1.
A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.
- Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az, amit igazán szeretnek.
Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt:
- Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal.
A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemű ember. Kedvesen válaszolt:
- S te, barátom honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy én.
A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt rendreutasítás volt. Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén. Egész nap ezen gondolkodott, míg végül estére kelve, a kolostorba ment, s így szólt:
- Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam. De én sem tőled.
2.
A Mester a tanulásnak és a bölcsességnek is pártfogója volt.
- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor erről kérdezték - , hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.
- És bölcsességre?
- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.
Utólag még hozzátette.
- Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek.
3.
A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre - mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt ember számára, mint például én?
- Egyetlen szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet?
- Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.
4.
Egy asszonynak, aki végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
- Te alakítod a végzetedet.
- De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.
- Hogy valaki nőnek születik, az nem végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.
5.
A Mester állandóan támadta az emberek kedvenc istenfogalmait.
- Ha istened a segítségedre siet, és kiment a bajból - mondta -, akkor itt az ideje, hogy a valódi Isten után nézz!
Amikor arra kérték, hogy magyarázza ezt meg, a következő történetet beszélte el:
- Egy ember őrizetlenül hagyta teljesen új kerékpárját a piacon, amikor vásárolni indult. Csak másnap jutott eszébe a kerékpár, s rohant azonnal a piacra, gondolván, hogy úgyis ellopták már. De a bicikli pontosan ott volt, ahol hagyta.
Nagy örömében a legközelebbi templomhoz hajtott Istennek hálát adni, amiért megőrizte kerékpárját. Amikor azonban kijött a templomból, a biciklinek hűlt helyét találta.
6.
A tanítványoknak nagy fejtörést okozott, hogy a Mester, aki olyan egyszerűen élt, miért nem ítélte el gazdag követőit.
- Bár ritka, mégsem lehetetlen, hogy egy gazdag szent legyen - mondta.
- Hogyan?
- Amikor a pénznek ugyanaz a hatása a gazdag szívére, mint a bambusznád árnyékának az udvarra.
A tanítványok feszülten figyeltek. A bambusznád árnyéka végigsöpört az udvaron anélkül, hogy egy porszemet is felkavart volna.
7.
A következő nap azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? - kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.
8.
- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyerekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? - kérdezte a Mester.
- Esküszöm bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd benn azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian.
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
- Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!
9.
A tanítványok, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:
- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról.
10.
Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresője, ezt mondta a Mester:
- Ha valóban az Igazságot keresed, akkor van valami, amire mindenek felett szükséged van.
- Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.
- Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.
11.
Egy utazó így szólt az egyik tanítványhoz:
- Messziről jöttem ide, hogy hallgassam a Mestert, de meglehetősen szokványosnak találtam a beszédjét.
- Ne a szavaira figyelj, hanem az üzenetére.
- Hogyan lehet azt kiszűrni?
- Ragadd meg az egyik mondatát, s rázd addig, amíg az összes szó le nem esik róla. Ami megmarad, az lángra lobbantja a szívedet.
12.
- Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen.
- De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel számomra?
- Hogy biztosan ébren legyél, amikor a nap kezd felkelni.
13.
A Mester így szólt a látogatóhoz, aki engedélyt kért, hogy a tanítványa lehessen:
- Élhetsz velem együtt, de ne kövess engem!
- Kit kövessek akkor?
- Senkit. Mihelyt elkezdesz követni valakit, megszűnsz az igazság követője lenni.
14.
A Mester gyakran hangsúlyozta, hogy az életszentségben nem az a döntő, hogy valaki mit cselekszik, hanem, hogy mit enged megtörténni.
Néhány tanítványnak, akiknek ez fejtörést okozott, a következő történetet mesélte el:
Volt egyszer egy egylábú sárkány, s az így szólt a százlábúhoz:
- Hogy tudod elrendezni a lábaidat? Nekem ezzel az eggyel is sok bajom van.
- Az igazat megvallva - válaszolt a százlábú - egyáltalán nem rendezgetem őket.
15.
A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt, aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
- Rejtőzz el az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.
16.
- Három fokozat van az ember lelki fejlődésében: a testi, a lelki és az isteni - mondta a Mester.
- Mi a testi fokozat? - kérdezték a buzgó tanítványok.
- Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.
- És a lelki?
- Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokban a fa már nem fa, a hegy pedig már nem hegy.
- És az isteni?
- Ah, az a megvilágosodás - mondta a Mester kuncogva -, amikor a fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.
17.
A Mester egyszer azt mesélte, hogy egy antik csésze óriási összegért kelt el az árverésen. Azelőtt egy csavargó használta, aki szegényen halt meg. Fogalma sem volt a csésze értékéről, amellyel fillérekért koldult. Amikor az egyik tanítvány azt kérdezte, hogy mit jelképez ez a csésze, a Mester azt válaszolta:
- Téged magad!
A tanítvány kérte, hogy fejtse ezt ki jobban.
- Minden figyelmed arra a filléres tudásra irányul, amit könyvekből és tanároktól szedsz össze. Sokkal jobban járnál, ha a csészére figyelnél, amelyben a tudásodat tartod.
18.
A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.
19.
- Tanulni akarok. Vállalod a tanításomat?
- Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni - mondta a Mester.
- Megtanítanál arra, hogyan kell tanulni?
- Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?
Később az elképedt tanítványokhoz így szólt a Mester:
- Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját magatokat.
20.
- Hogyan keressük az egységet Istennel?
- Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.
- Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
- Értsd meg, hogy az nincs ott.
- Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
- Nem egy, de nem is kettő.
- Hogyan lehetséges ez?
- A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.
21.
A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
- Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csalok, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:
- Ha én a helyedben lennék, mostantól kezdve csak a földszinten játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:
- Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
- Mert tudtam, hogy úgy sem bírná megállni - hangzott a Mester egyszerű és mély értelmű magyarázata.
22.
Annak a nőnek, aki a miatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette őt boldoggá, azt mondta a Mester:
- Úgy beszélsz, mintha a kényelem és a komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.
23.
A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, és ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.
24.
Bármennyire is ellentmondásosnak tűnt, a Mester mindig azt hangoztatta, hogy az igazi újító, aki képes mindent úgy hagyni, ahogy van, mert mindent tökéletesnek lát.
- De akkor miért akarna bármit is megreformálni? - tiltakoztak a tanítványok.
- Nos, vannak újítók és újítók. Az egyik típus hagyja, hogy a cselekedetek átfolyjanak rajta, s ő maga semmit sem tesz; az ilyen emberek változtatják meg a folyók alakját és folyását. A másik típus állandóan buzgólkodik; az ilyenek arra az emberre hasonlítanak, aki azon fáradozik, hogy még nedvesebbé tegye a folyót.
25.
- Hogyan lehetnék olyan nagy ember mint te?
- Miért akarsz nagy lenni? - kérdezte a Mester. - Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.
26.
Újonnan érkezett látogatóinak azt szokta mondani a Mester:
- Kopogtassatok, s az ajtók megnyílnak.
Némelyiktől aztán még huncutul megkérdezte:
- Hogy akarod azt, hogy az ajtó kinyíljon neked, amikor sosem volt becsukva?
27.
Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertől.
- Meg tudod mutatni az életünk célját?
- Nem.
- Legalább az élet értelmét?
- Azt sem.
- Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?
- Nem.
A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítőleg így szólt:
- Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt. Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a pudingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.
28.
A Mester egyszer így szólt egyik tanítványához:
- Ha valaki helyes útra akarja terelni háza népét, nem szabad miattuk méregbe gurulnia, hiszen a haraggal nemcsak magát szennyezi be, hanem azok lelkébe is tisztátalanságot visz, akikre haragszik.
Egy másik alkalommal meg azt mondta:
- Amióta összetörtem haragomat, a zsebemben tartom. Ha szükségem van rá előveszem.