Lélekzet...

Első rész
Tolom magam mellett a fekete bőröndöm. Csodás nap volt. A nap ragyogott, egy felhő sem volt az égen, nem is lehetne ennél jobb. Mezítláb lépkedtem a puha füvön. Gyengéden masszírozta a lábamat, de ami a legjobban megnyugtatott az a szél volt. Széttártam a kezeimet, mintha repülnék. Csodálatos érzés töltötte el a szívemet. Tincseimet az arcomra, fújta a szellő. Mint aki azt várta volna, hogy a szél erősebb legyen, elrepítve őt, egy távoli helyre, ahol senki nem éri el, ahol megáll az idő. Hallottam a madarak csicsergését, nem tudtam betelni vele, magával ragadott ez a kis idő, amikor békén hagy mindenki, és csendes az idő. A nap csak ragyogott, nem fáztam, a szívem tele volt a boldogság minden cseppjével, úgy éreztem, ezt senki nem veheti el tőlem... Senki.
Érezted már úgy, hogy a világ ellened fordult, és úgy érzed nincs már esély? Hogy döntened kell jó és rossz között? Érzed, hogy megáll körülötted a levegő, nem bírsz mozdulni, és a testedet átveszi a félelem, és a remegés? Képes lennél megölni magad csupán azért, hogy ezt ne érezd? Vajon miért? Miért érzel ekkora terhet a válladon? És miért árulnak el a barátaid, akiket testvérként szerettél? Akikkel együtt felnőttél, akik annyit mondtak „Soha nem hagylak el!”? Ez csakis annyit jelent, hogy a világban egy hiba van, vagy netán benned? Útnak indulsz, de az utadat nem tudod merre mész, és mi vár rád, mindössze annyit, hogy ki vagy te egyáltalán, és mi tettél, hogy így büntet meg a világ. Vagy csak azt hiszed, hogy valaki más irányítja úgy a szálakat, és hiteti el veled, hogy a világ az ellenséged?
Vannak olyan dolgok, amiket én nem ismerek ezen a földön. Ismeretlen ország.... Ismeretlen szavak... ismeretlen világ.... És még mindig nem ismerem azt az embert, akit nekem szánt az ég... Régen mikor azt hittem a barátság annyit jelent, hogy van egy személy, akivel elmész iskola után vásárolni meg fagyizni. Ez azonban megváltozott...
Egész életemben azon az egy dolgon gondolkodtam, hogy képes vagyok e mások problémáit megoldani, közben megismerni őket, hogy nekik milyen érzéseik vannak, amiket én soha meg nem tudhatok.
Barátság: Egy személy, akiben úgy érzed, megbízhatsz. Õ különb az ismerőseidtől, de egy legjobb baráttól messze áll. Minden embernél más jelent egy barát, valakinél egy megjátszott barátság vicces, másoknál szomorú és keserves. Sőt sokan rengeteget harcolnak mindössze egy barátságért.
Állítólag egy barát szól, nem hallgat. Nem de?
Ennek több bökkenője is van. Ha az illetőt kezdjük megkedvelni többnél, mint egy barátság, igen hamar rá lehet jönni, hogy akit szeretünk, azt nem bántjuk. A sok ember közül néhány emberben meg van a szándék, hogy ne szomorítsák el barátaikat, hiszen egy barátnak a mosolya és a jókedve a legnagyobb ajándék a világon...
Ez nem az én napom, mostanában sokan mondják, miközben azon gondolkodnak, mit is ronthattak el. De valójában semmit. Sokan arra gyanakodnak, hogy az idő, vagy épp a közérzet. Ez sem... Az időnek is lehet köze, azonban kedves olvasó itt te döntöd el, mit hiszel. Én a barátság, a szeretett, a törődés hiányára tippelek. Hogy miért? Jó kérdés... olvasd a válaszokat...
Amikor beteg vagy mi esik jobban a baráti nevetés, vagy éppen a jó idő?
Ha rossz jegyet kapsz, az ég nem fog megsiratni, viszont a barátaid igen!
Sőt a barátok együtt osztoznak mindenen, együtt sírnak, nevetnek. Ez lenne a törődés?
Igen...
Én számomra a barátság az egyik legnagyszerűbb dolog a világon. Én csak akkor vagyok boldog, ha a barátaim is azok. Legyen akár milyen kis baráti köröd, ne szomorkodj. Aki nem becsüli a kicsit, a nagyot meg sem érdemli. Ez lenne a barátság? Sokak szerint igen. Szerinted?
A történetben lesz rengeteg csalódás.
Igazából halvány fogalmam sincs, hogy fogom megfogalmazni, és ki találni, hogy legyen. Próbálok olyan folytit írni, amiben új dolgok lesznek, nem pedig a régi unalmas dolgok, mint például a Happy End! Ezt ne úgy vegyétek, hogy szomorú lesz a vége, de talán lehet, hogy az lesz. Például el hagy az összes barátom, vagy egy nagy kurva leszek. Habár ennek halovány esélye. Vagy az is lehet, hogy mindannyian a börtönben fogjuk végezni. Ez is megtörténhet.
A szerelem csúcspontban lesz mindenhol, féltékenység, szakítás, harag minden, ami a mai fiatalok életében megtörténik.

Szili üzenetet ír:
De ha találkozunk, megcsókollak...
Mia üzenetet ír:
Hülye vagy? Barátnőd van, foglalkozz vele...
Szili üzenete:
Már hamarosan vége, nem olyan a kapcsolatunk már, mint régen.
Mia üzenete:
De nekem ez így rossz, olyan furcsán érzem magam. Önző lennék, ha ebbe bele mennék, és járnék veled. Képzeld el, ha te a helyemben lennél.
Szili üzenete:
Semmi sem tart örökké... a dolgok egyszer vége térnek, és nem sokkal később egy új veszi kezdetét, ebbe mi rossz dolog lenne?
Mia üzenete:
Hogy egy kapcsolatodnak nincs is vége, és már ujjat kezdesz. Pláne meg benne az, hogy már egy éve együtt vagytok. Egy évet nem lehet csak úgy elfelejteni...
Szili üzenete:
Dehogynem... figyelj, fiatalok vagyunk még, nem ragadhatunk le egy ember mellett. Ki kell élveznünk az életünket.
Mia üzenete:
Akkor csak én is egy kaland lennék.
Szili üzenete:
Nem te más vagy... te nem egy kaland lennél...
Mia üzenete:
Akkor mi vagyok számodra?
Szili üzenete:
Akarlak téged, és ezen már semmi sem változtat. Tudod nagyon jól a szíved mélyén, hogy vonzódsz hozzám.
Mia üzenete:
Igen és pont ez a baj... ismered a gyenge pontom, és visszaélsz vele.
Szili üzenete:
Úgy ismertél meg, mint aki ezzel visszaél?
Mia üzenete:
Nem... csak a dolgok... egyszerűen... túl gyorsan kezdtek el mozogni... teljesen úgy viselkedsz, mint ő...
Szili üzenete:
Én nem ő vagyok, viszont én elköszönök tőled, ha úgy van.
Mia üzenete:
Ne mond ezt! Megígérted, hogy nem beszélsz róla!
Szili üzenete:
Pedig ez az igazság.. azt mondtad, elfelejtetted, akkor meg most mi a bajod?
Mia üzenete:
Ez nem olyan dolog, amit csak úgy le lehet nyelni... ha te lennél az én helyzetemben...
Szili üzenete:
Csak nem vagyok a helyzetedben, így nem értem. Miért nem döntöd el, hogy mit akarsz?
Mia üzenete:
Én döntsem el? Nem tudod, hogy ezzel milyen felelősséget raksz a hátamra... és még én vagyok a rossz?
Szili üzenete:
Én már döntöttem, rád várok... már egy jó ideje. Akarlak téged, szeretlek! Miért nem tudod ezt felfogni?
Mia üzenete:
Hogy tudod ezeket a szavakat mondani, amikor másnak is ugyanezeket mondod?
Szili üzenete:
Ha a szavaimat igaznak akarod hinni, most szakítok a lánnyal...
Mia üzenete:
Hallod, amiket mondasz? Lánnyal? Eddig még a barátnőd volt...
Szili üzenete:
Most te vagy nekem, nem pedig más.
Mia üzenete:
Kegyetlen vagy...
Szili üzenete:
Elég volt felmegyek...

2. fejezet

Mia üzenete:
Miből gondolod, hogy kis is nyitom neked az ajtót? Maradj szépen ott a barátnőddel, és legyetek boldogok, ahogy már egy éve.
Szili kijelentkezett...

Hátradőltem a székben, és sóhajtottam. Így lesz a legjobb. Egyáltalán mégis mit képzel? Soha nem fogom megérteni, mi jár a fejében. Csörgött a telefonom. Odakaptam érte, a képernyőjére néztem. Rejtett számról hívtak. Megrántottam a vállam, felvettem, és a fülemhez emeltem.
- Helló kislány, én tudom a választ arra, amit mindjárt felteszek neked kérdést... - hallottam fikázó hangját.
Egyből felismertem. Ugyan kinek a hangja lehetett.
- Nahát már a hajvasalás mellett a nők másik tulajdonságát is átvetted szépfiú? – mosolyogtam.
- Cö ezt kikérem magamnak, ritkán festem csak ki a körmöm. – felelt.
Mind a ketten kuncogtunk egyet, majd folytattam.
- Mond mi a kérdés?
- Jössz velem kocsikázni! – jelentette ki.
- Nahát, honnan tudtad a válaszom?
- Tippeltem? – találgatott.
- Mikor jössz? – kérdeztem.
- Nézz ki az ablakon.
A székkel odagurultam az ablakhoz, és kinéztem rajta. Ott állt a ház előtt, az ablakomat figyelve, ahogy megpillantott integetni kezdett.
- Semmi virág? – nevettem.
- Energia itallal szolgálhatok. – válaszolt.
- Kocsival jöttél? Mióta van jogsid? – megpillantottam a kocsit a háta mögött.
- Ki beszélt itt jogsiról? – hallottam nevető hangját.
- Te bolond vagy. Mindjárt megyek. – ezzel kinyomtam a telefont.
Öt perc alatt összedobtam magam. Majd kiléptem az ajtón. A kocsi ott volt, ő nem.
Nahát, nahát, csak nem akkor tűnik el, amikor leesik egy kiadós hó, és a lányok ebben az időben félnek, egy bizonyos cselekvéstől...
- Mit állsz ott annyi ideig? – kiáltott oda hozzám.
A hang irányába néztem. Ott állt a kocsi másik oldalán.
- Hol bujkáltál?
- Ki bujkált?
- Na ne nevettess. – megindultam felé. – Majd pont te vagy olyan úriember, aki nem tesz semmit, amikor hajtja az ösztön, hogy megfürdessen egy lányt.
Elnevette magát, magára mutatott.
- ÉN???
- Igen te. – szegeztem rá az ujjam.
- Már felnőttem Marcsi. – nézett rám megértően.
Ohh micsoda megkomolyodás. Odamentem hozzá, adtam neki két puszit, majd megöleltük egymást. Magához szorított, a fejét a vállamra hajtotta. Meglepődtem.
- Mi a baj?
- Semmi... csak egyszerűen olyan nehéz... - motyogta a szavakat.
- Mi van veled? – kezdtem aggódni iránta.
Hirtelen felemelte a fejét, a hóba vágott, és megfürdetett.
- Olyan nehéz megállni, hogy ne fürdesselek meg... nem tudok ebből kinőni. – vigyorgott.
- Ohh igen? – szorítottam össze a havat kezeim között. – Akkor nesze. – dobtam hozzá.
A nyakába kötött ki. A viselkedés, amit csinált, számomra megdöbbentő volt. Mint egy plázacica leállt hisztizni.
- A hajam... - nyivákolt. A havat szedte ki a nyakából. – Basszus, most tuti begöndörödik.
Én ültem döbbenten a hóba. A szél egy kicsit megfújta az arcom.
- Balázs kezdenek kétségeim lenni veled kapcsolatban...
- Mégpedig? – figyelt rám.
Elkezdtem hesegetni a kezemmel.
- Semmi-semmi...
Felsegített a hóból. Beszálltunk a kocsiba. Percekkel később szálltak mellettünk a házak.
- Komolyan mondom Balázs rosszabb vagy egy lánynál, ha a hajadról van szó. – könyököltem az ablakban.
- Nekem a hajam a mindenem Marcsi, fogadd el. – pillantott rám.
- Persze, megértem. Remélem, nem üt nagyon szíven, ha összeborzolom.
Rám meresztette szemeit, elmosolyodott, majd visszafordult.
- Nem úgy ismerlek, hogy megtennéd.
Felvontam a szemöldököm.
- Gondolod? Megbízol egy nőben? Biztos helyes döntés ez?
Nevetett.
- Látod, az ilyen nők miatt, mint te vannak a férfiaknak, olyan téves elképzelései, hogy bízzanak a nőkben.
- Hidd el a nőknél is így van. Bizonyítékom rá, az előző esett.
- Sosem fogsz kinőni az okoskodásból, ez szent igaz. – kanyarodott jobbra a kocsival.
- Vagy te éppen abból, hogy tiéd, legyen az utolsó szó. – epéztem.
Megállt a kocsival, és dudált. Rám nézett. Arcáról le nem lehetett szedni a mosolyt.
- Megcsaltalak...
- Én is. – böktem ki a kijelentésére.
Mind a ketten elmosolyodtunk. Szabad kapcsolatunk volt. Mondott bárki bármit, nem hallgattuk meg, mi megbeszéltük egymás közt, és nekünk ez számított.
- Egy fiú próbálgat felszedni, akinek barátnője van... szerinted? – morcogtam.
- Nekem jött volna szokásosan az egyéjszakás, de nem volt kedvem hozzá. Most kellett volna találkoznom a csajszival, de útközben megláttam a házad, és megálltam. Gondoltam húzom az agyad egy kicsit. – fordult felém.
- Csak ennyi? Nem hiszem... am őszintén szólva egy kicsit érdekel a srác.
Egymás szemeibe mélyedtünk, elkezdtünk mind a ketten mosolyogni, majd egyszerre rávágtuk.
- Te bunkó. – szegeztük egymásra az ujjunkat.
- Én? – utána magunkra mutattunk.
- Soha. – leengedtünk a kezünket.
- Miről maradtam le? – szállt be a kocsiba Tamás.
- Semmiről... csak a szokásos bevallás... - pusziztam vele.
- De kár, hogy rászoktunk az egy puszira, olyan szokatlan... - csatolta be magát.
- Szerintem nem, különb a többi lánytól. Így legalább, ha egyikünk beteg nem kapja el a többi. Semmi bajom sincs senkivel, de más nyavalyáját semmi kedvem nincs elkapni. – mondtam neki.
- Te normális vagy? – nézett hátra Balázs Tamásra.
Mind a két fiú értetlenül bámulta egymást. Majd öt perc csend után Tamás megszólalt.
- Mi van?
Balázs egy perc, várakozás után felelt.
- Az övet, minek kötöd be? – háborodott fel. – Tudod nagyon jól, hogy ezzel a szférámat irritálod, hogy be van kötve az öved. Ha meghalunk, együtt halunk meg, érted? – rázta barátját Balázs.
- Azt hiszem igen...
Balázs sóhajtott, majd visszafordult. Beindította a kocsit, és mentünk tovább.
- Cö még túl akarja élni, ha balesetünk van, jól van, ezt megjegyeztem... mostantól csakis befüvezve fogok vezetni! – morgott Balázs.
- Az alkoholistavezetés még oké, de füvezés már nem annyira tesó. – tárta szét karjait a hátsó ülés támláján Tamás.
- Én a mind a kettőt ellenzem. – keresztbe emeltem a kezeimet.
- Nyugi cicus, amiről nem tudsz az nem, fáj. – vigyorgott Balázs.
- Már nem csak afelől van kétségem, hogy fiú vagy, hanem a felől is, hogy most nem vagy e befüvezve... ennyit mosolyogni...
- Most nem lehet jó kedvem? – emelte rám tekintetét.
- De csak ne vidd túlzásba.
Balázs felemelte a fejét, és sóhajtott.
- Ettől készülök ki olykor...
- Basszus nehogymá’ veszekedjetek. – szólalt meg Tamás is.
Én is meg Balázs is elmosolyodtunk.
- Ez nem veszekedés... ez csak egy szócsata... mi, amikor veszekszünk ott vér, folyik. - felelt Balázs.
Ezt alátámasztottam.
- Az biztos.
- Hát ti nem vagytok normálisak. – nevetett Tamás.

3. fejezet

Reggel épphogy kinyitottam a szemem, egy fiút találtam magam mellett. Egy nadrág volt rajta felül semmi. Keze a derekamon volt. Akkor vettem észre, hogy én meg fehérneműben vagyok.
- Bazd meg! – ordítottam.
Összehunyorította a szemét. Majd lassan kinyitotta. Rám nézett. Megérintette a csípőmet magához húzott.
- Hello. – löktem el magamtól. – Ki a frász vagy te?
- Te tényleg sokat ittál. – mosolyodott el.
- Ittam? – zavarodtam meg.
- Tegnap a szüleink eljegyezték egymást, te meg ezt nem bírtad feldolgozni, ahogy anyud nem mondta el, és berúgtál. Én persze vigyáztam rád, mert anyud meg apám megkért rá. Utána meg bevadultál... – nyalta meg a száját. – Jó volt veled szeretkezni. – mosolygott.
- Hogy mi? – akadtam ki.
Akkor vettem észre a nyakán a sok csók nyomott, meg a mellkasán is párat. A mellkasomra néztem ott is volt egy pár.
- Azt az eget... hát ez nem lehet igaz. – fogtam a fejem.
- A tested már hozzám tartozik Marcsi. – magához húzott a nyakamat kezdte el csókolni.
Furcsa és szokatlan, de mégis ismerős érzés kerített hatalmába.
- Ezt fejezd be! – mondtam.
Belenyúlt a bugyimba, és feldugta a két ujját. Felnyögtem. A hátáról húztam le a kezem, enyhén csikarva.
- Ez lázba hoz. – mosolyodott el.
Szenvedélyesen megcsókolt az erőm kezdet elhagyni. Felhúzta a melltartómat, a melleimet csókolgatta. Ledöntöttem magam mellé. A nyakát csókolgattam. Közben a kezével bennem járt. Egyre hevesebben nyögdécseltem. Hamar visszavette az irányítást, lelökött maga mellé. Lehúzta rólam a bugyit. Előrvette az óvszert, nem sokkal később bennem járt. Nem telt el sok idő testünk görcsbe állt. Erősen felnyögtem. Rádőltem a mellkasára, lihegtem. A csípőmet fogta. Felemeltem a kezem pofoztam volna le, de ő megfogta, magához rántott, és megcsókolt.
- Miért akarnál lepofozni, mikor nem is ellenkeztél? Sőt, nagyon is akartad! – nézett rám kacéran.
- Nekem barátom van... mégis ezek után, hogy fogok a szemébe nézni? – kiabáltam rá.
- Ugyan úgy, mint eddig. Nem kell neki erről tudnia... meg amúgy is ez sokkal izgalmasabb, nem gondolod? Egy titkos párkapcsolat...
- Milyen párkapcsolat? Nem is ismerlek, mégis hogy tudnék megbízni benned? Meg amúgy is, nekem a barátomon kívül nem kell más srác.
- Csak én. – fejezte be a mondatot.
- Nem igaz. – keltem volna le róla, de ő maga mellé döntött.
A hátamat kezdte el csókolgatni, nyalni és harapdálni. Ez az érzés valamiért mindig hamarabb átvette az irányítást, mint az elmém.
- Elég legyen... - suttogtam.
A szája a nyakamnál maradt, előrébb vitte, és elkezdte szívni. Feleszméltem egyből a kábulatból.
- Ne, hagyd abba! – löktem volna el magamtól, de a kezeimet összefogta a fejem felett.
A száját elvette a nyakamtól. Felült, sóhajtott.
- Te vagy a legborzalmasabb! Mentem fürdeni. – kaptam magamhoz a törülközőmet.
Eltűntem a fürdőszoba ajtó mögött. A fürdőszobában, a tükörben végignéztem magam. Tele voltam csók nyomokkal. Ilyenkor örülök annak, hogy még tél van, és nem kell rövid pólókat felvenni.
Mikor kijöttem a fürdőből a „bátyám” már fel volt öltözve. Éppen az ingjét gombolta össze magán. Rám nézett. Elmosolyodott.
- Ha így jelensz meg előttem, nem biztosítalak, hogy meg tudom állítani magam.
A törülközőt magamra csavarva álltam előtte.
- Mi a neved?
- Leventének hívnak. De hívj nyugodtan Levinek, Marcsika.
- Hova készülsz?
- Nocsak valami kifogásod van az ellen, hogy felöltöztem? Kis perverz...
- Nem tudom, ki fektette meg a saját hugát.
- Látom ideje veled ezt letisztázni. Kicsikém te tepertél le hót részegen. Amikor ezt tetted úgy gondoltam: Miért is ne? Nincsen közöttünk vérkapcsolat, csak papíron vagyunk testvérek. Nem értem min vagy kiakadva. A kapcsolatodra gondolhattál volna akkor, amikor lefeküdtél velem. Már lassan felnőtt leszel, felelősséget kell vállalnod a tetteidért, nem pedig kifogásokat, találnod rá. Emlékszel te rá, csak nem jut az eszedbe. Ezt jobb, ha elhiszed. Nekem úgy is jó, hogy együtt vagyunk, mert aranyosnak tűnsz, viszont nekem úgy is jó, hogy nem szeretjük egymást. Két ember szerelem nélkül is lefekhet egymással. A szerelem amúgy is nagyrészt útban van. Nézhetek rád úgy is, mint egy fontos emberre, és úgy is, mint egy ribire. Nekem teljesen mindegy mind két esetben le tudok veled feküdni. Még ha makacskodsz is, a tested kíván engem, ez ellen meg képtelen vagy akármit is tenni.
Amikor ezt hallottam, azt hittem a pofám leszakad. Jól hallottam szinte mindkét esetben egy kurva lennék? Hát ezt nem hiszem el, hogy a saját „bátyám” ezt mondja nekem. Bátyám? Ez az ember sose lesz a szememben az. Ezek után meg pláne.
- Neked teljesen mindegy mi Levi? Csak tudod nekem nem. Semmi kedvem nincs ribancnak lenni, hogy a te testi vágyaidat kielégítsem.
- Vágyaimat? Hagy javítsalak ki. Vágyainkat.
- Tévedsz. Én és a barátom tökéletes kapcsolatot élünk, sexuális téren is. Semmi szükségem sex partnerekre.
- Biztos vagy te ebben? Mint már mondtam az ital nem mentség. De te ennek ellenére mégis megkívántál engem a múlt éjszakán.
- Ennek semmi értelme. Ne tégy úgy, mintha mindent tudnál.
- Ez az igazság... Gyere ide, meg fogsz fázni törülközőben. – tárta szét a karjait.
Akarva akaratlanul a karjai közé sétáltam. Magához ölelt.
- Nem engedlek át senkinek, ezt jegyezd meg... csakis az enyém leszel. Megőrülök érted. – mondta mélyen a szemembe nézve a szavakat, utána megcsókolt.


- Nézzétek már milyen karikásak a szemei. – mutogatott rám Tamás nevetve.
- Nem aludtam túl sokat. - ásítottam.
Ez egyáltalán nem volt igaz. Levivel aludtam, viszont egyszerűen nem tudtam aludni. A gondolat szinte kínzott, hogy mi lesz a mai nap. El is kezdtem sírni nem egyszer, így enyhén vörösek voltak a szemeim.
- Hallom anyudat eljegyezte egy ügyvéd. – kanyarodott jobbra Balázs.
- Aham, tartottunk is egy bulit. Ezért nem tudtam pihenni.
- Hogy hívják? Nagy vén fószer mi?
- Dehogy is. Középkorú férfi.
- Hogy hívják? – sorjázott a kérdésekkel Tamás.
- Nem tudom.
- Vannak gyerekei?
- Igen.
Balázs hirtelen lefékezett. A szívem erősen kezdett verni.
- Megérkeztünk. – nézett hátra ránk mosolyogva.
Egy pillanatra megnyugodtam. Kiszálltam a kocsiból. Lexa házánál voltunk.
- Mond meg neki, hogy két perce van. – mondta nekem Balázs.
- Oksa.
Épp, hogy beértem a kapun, Lexa pont akkor lépett ki. Szorosan megöleltük egymást. Pusziztunk.
- Szia Marcsi. – mosolygott, még mindig engem ölelve.
Valamiért nem akartuk elengedni egymást, sem ő, sem én.

Balázsék miközben ránk vártak a kocsiban beszélgettek.
- Balázs. – szólalt meg Tamás.
- Mond. – pillantott a visszapillantóba Balázs.
- Marcsi most miért nem csókolt meg téged? Történt vele valami? Ha igen miért nem mondja el?
Balázs lecsukta a szemét.
- Hülye vagy... az egyetlen személy, akinek elmond bármit az Alexa. Ha Alexának elmondja, megtudom én is, persze közben úgy teszek, mintha nem is tudnám.
- Vajon mi volt tegnap?
- Fogalmam sincs... - fújta ki a cigi füstöt Balázs.
- Szia Balu. – zökkentette ki a két fiút Lexa hangja.

A suliig hülyére röhögtük magunkat a kocsiban. A rossz érzésem teljesen elmúlt. Tamás és Lexa bementek a suliba, Balázs addig beállt. Mikor kiszálltam a kocsiból elém állt, két kezét a kocsinak támasztotta. Mélyen a szemembe nézett.
- Mi a baj? – lepődtem meg.
- Még nem kaptam egy csókot sem tőled. Mi ennek az oka? – kérdezte.
Megfogtam az arcát, és megcsókoltam. Õ két kezét összekulcsolta a csípőm mögött, viszonozva a csókomat. Egyik kezemmel a tarkóját, másikkal a hátát érintettem meg. Mikor végeztünk egymás karjaiban maradtunk.
- Még ha teljesen nem is mersz nekem elmondani mindent, nem haragszok rád. Mert szeretlek. Félek, ha elveszítenélek, nem bírnám feldolgozni, maradj velem örökre. Tudom ez önző kérés, de megígérem, hogy sosem árullak el, és boldoggá teszlek, a legboldogabbá ezen a világon.
Ahogy hallottam ezeket a szavakat, a mellkasom szúrni kezdett, a szívem pedig rettentően fájni. A szemeimből könnyek kezdtek el hullani.
- Balázs. – öleltem magamhoz, és csak a nevét tudtam ismételgetni.
- Itt leszek veled. Elrejtelek a világ elől is akár, hogy senki ne lássa, miközben sírsz. – mondta megértően.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám? Meg sem érdemelhetném ezt a törődést tőled. – szipogtam.
- Nekem csakis te számítasz szóval nekem teljesen mindegy.
Távolból figyelt minket egy ember. Egyiken sem láttuk, de ő igen. Kezét ökölbe szorította, és a fába vert.
- Gyűlöllek Marcsi.

4. fejezet

Általában az angol órákat mindig ellógom. A régi könyvtár szobában szoktam lenni, ami hatalmas de mégis tele van könyvekkel. Ide sosem jár senki, és nem is érdekel senkit mióta meg lett az új könyvtár. Feküdtem a hatalmas könyvkupacon lógatva a lábam. Az elmúlt 4 napon gondolkodtam. Péntek délután mióta megjelent Levente az életemben teljes felfordult minden. Három napon át vele voltam, és nem tettünk más, folyton lefeküdtünk. Tényleg ribanc lettem volna? Egyszerűen miért nem tudok megállj-t parancsolni magamnak? A homlokomra tettem a karom. Nem értem... de ez így akkor sem fog sokáig menni. Balázst egyszerűen el fogom veszíteni, mégpedig úgy, hogy én magam teszem, csak nem veszek róla tudomást. Mit kellene tennem? A csengő megszólalt. Sóhajtottam. Felkeltem az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam. Tamás állt előttem. Meglepődve néztem rá.
- Beszélnünk kell. – nézett rám.
- Rendben. – megrántottam a vállam, és visszamentünk a „helyemre”. Leültem, ő velem szembe ült.
- Mi az Tamás? – kérdeztem.
- Aggódom miattad minden rendben? – nézett rám aggódva.
- Persze. – mosolyogtam. – Csak egy kicsit még nehéz feldolgozni, ami anyummal történt.
- Gyűlöllek Marcsi.
Ránéztem.
- Mi?
- Gyűlöllek. – tekintete mélyen az enyémbe vésődött. – De minél jobban gyűlöllek, annál jobban kötődöm hozzád... egy olyan ember, mint te... - mosolygott. – Féltékeny vagyok az érzéseidre. Mindig jó döntéseket hoztál, nem bántottál meg senkit, viszont mindenkinek segítettél. Ezek mellett önmagad maradtál. – mondta.
Elmosolyodtam rajta. Mennyire nincs igazad Tamás. Mennyire rosszul látod a dolgokat rólam... de mégis jó esik, hogy ezt mondod rólam... el nem hiszed mennyire.
- Gyere ide, hagy öleljelek meg Tommcsi. – mosolyogtam rá.
Megölelt szorosan. Nem vette észre ugyan, de a szemeimből hullottak a könnyek.
- Jaj mi is lenne velem nélküled. – suttogtam, hogy ne vegye ki a hangomból a sírást.
- Nem csak rád, Balázsra is féltékeny vagyok... egy ilyen barátnőt, csak álmodna az ember. – hajtotta a fejét a vállamra.
- Ugyan már ne mond ezt! Hidd el én sem vagyok jó. Nekem is vannak hibáim. – simogattam a fejét. – Tudod az emberek, olykor hibáznak, de ez az élet rendje. Viszont a hibákért vállalnunk kell a felellőséget. De ezt a terhet nem érdemes egyedül cipelni, mert abba nem csak a testünk, de lelkünk is belerokkan. Éppen ezért vannak a barátok, hogy segítsenek egymáson. Viszont ha azok eltűnnek, megsérülünk a teher alatt, egy olyan sérülést szerezve, ami akár örökre megbéklyózhat.
Miután elmondtam, csendben maradtunk. Tamás becsukta a szemét.
- Hallom, ahogy dobog a szíved... gyorsan ver. Vajon mi is lehetünk erre képesek? Hogy kihozzuk magunkból a maximumot? Sőt még túl is lépjük?
- Persze, de ezért nagy árat fizetünk később. Olykor jobb szép nyugis tempóba haladni.
- Értem. Nos, akkor nekem most kurvára izgatottnak kell lennem. – pattant fel az ölemből vigyorogva. – És el kell híresztelnem, hogy egy szobában voltam veled. – rohant el.
Elmosolyodtam. Mint mindig, amikor már nagyon a lelkét érinti a dolog, elmenekül, tettetve, hogy nem tudja, miről van szó. Tomcsi te sosem fogsz megváltozni.
Az ajtóban megjelent egy személy. A szemeim nagyra nyíltak. Elmosolyodott, az ajtót bezárta a háta mögött. Én még mindig ott ültem a könyvkupacon őt figyelve. Laza volt a nyakkendője, ingje felül szétgombolva, és alul is.
- Hogy kerülsz a suliba? – néztem rá teljesen megdöbbenve.
- Én is idejárok, eddig nem tűnt fel?
- Micsoda?
- De te bezzeg sosem figyelsz rám. – megérintette az állam.
Magához húzta, és megcsókolt. Megfogta a nyakkendőjét, kihúzta a nyakából. Hátradöntött, tovább csókolt.
- Elég, suliban vagyunk... - fordultam el a csókból.
Lihegtem.
- Kell egy kis izgalom is. – támaszkodott fölöttem.
- Nem érdekel... engedj el, mennem kell órára. – néztem más felé.
- Szomorúan látom, hogy a nyomaim eltűntek... - simította meg a nyakam.
Szemeim nagyra nyíltak.
- Nehogy meg tedd. – emeltem rá a tekintetem.
Közel hajolt hozzám.
- Akkor szívd ki. – mosolygott.
- Hogy mi?
- Megteszem én, ha te nem.
- Ne! – böktem ki.
Megérintettem a nyakát. Odahajoltam. Az ajkaim pár centire voltak a nyakától. Nem merem megtenni... Az ajkaim és a kezem beremegett. Becsuktam a szemem, megérintettem a nyakát a számmal, és elkezdtem szívni. Nem sokkal később elengedtem, a könyvekre estem, ahogy elengedtem. Kuncogott.
- Nem gondoltam volna, hogy megteszed.
Teljesen ledöbbenten.
- Ezzel azt bizonyítottad, hogy lassan kezdesz szeretni.
Lassan ereszkedett a keze, ahogy támaszkodott. Az arca nem sokkal később az arcomtól pár centire volt. Mélyen a szemembe nézett. A szeme szürke színű volt. A tekintete egyszerűen megfogott. Nem szabadultam belőle. Elkezdett rezegni a telefonom. Másodjára csörgött, de még akkor sem nyúltam érte. Ugyanúgy voltunk mind a ketten. A rezgés percekkel később abban maradt. Megcsókolt. Megérintette a két csuklómat, és leszorította. Elkezdte csókolni a nyakam. Oldalra fordította a fejem, hogy jobban hozzá férjen. Az ajtót néztem, amin bejött. A rezgés újra megszólalt a zsebemben. Hatalmas csend volt. Csak a telefonom rezgése törte meg. Levi elengedett. Felkelt, és elment.

Ballagtam a folyosón. Lexa szaladt felém. Megölelt.
- Mi a baj, miért nem vetted fel a telefont? – aggódott.
- Elaludtam. – vakartam a tarkóm. – Nagyon fáradt voltam.
- Haaaj visszahívhattál volna... el nem hiszed, mennyire aggódtam miattad.
Még jobban kezdett szorulni a mellkasom. Miért hazudtam Lexának?... Viszont nem mondhattam el neki. Úgy éreztem, ezt egyszerűen nem tudom elmondani neki.
- Bocsi, hogy aggodalmat okoztam.
Felmentünk az osztályterembe, a táskámból kivettem a kaját, és elindultam Balázs termébe. Õ éppen akkor jött ki. Felmentünk a régi könyvtárba, ott leültünk a könyvkupacra, és elkezdtünk enni.
- Marcsi most őszintén... mennyire kavart ez fel téged? – szólalt meg evés közben.
Lehajtottam a fejem. Õszintén egyáltalán nem zavart. Sokkal inkább a tény, hogy megcsaltam őt. Elszomorodtam, viszont, ha elmondom neki, akkor vége mindennek. Azt nem akarom, ő tartja bennem a lelket. Viszont, ha nem mondom el, abból is baj lesz. Anélkül, hogy ránéztem volna, éreztem magamon a tekintetét. Végül kinyitottam a szám, és elkezdtem mondani.
- Nem gondoltam volna, hogy anya ennyi idő ezt teszi, és hogy nem bízott meg bennem annyira, hogy már az elején közölje velem... elszomorít, hogy bizalmatlannak hisz.
- Ugyan már, ne is törődj vele. Mindenki bizalommal tekint rád, anyukád meg tudod, hogy milyen.
Gyűlöltem magamat... hazudtam annak, akit a legjobban szeretek. Egyszerűen hánynom kell magamtól.
Letettem a kajámat, magamhoz húztam a térdeimet, és átöleltem a karommal. Az államat a térdemre tettem. Balázs meglepetten nézett rám.
- Mi a baj?
- Balázs... én nem akarom szabad kapcsolatot. Ha belegondolok, hogy valaki más is osztozik ebben, amiben én, abba nem tudnék belenyugodni... - kezdtem el könnyezni.
Balázs elmosolyodott. Odajött hozzám átölelt.
- Te kis butus... soha nem foglalkoznék még egy személlyel rajtad kívül. Erről biztosíthatlak. Éppen ezért ne búslakodj. A világot mindig te fogod jelenteni számomra.
Megöleltem, és sírtam.
Ezt a kedvességet egyszerűen nem érdemlem meg.

Hazafele menet, mintha kicseréltek volna nagyon jó kedvem volt. Beültem hátra a kocsiba, középre, és kikészítettem Tamást. Mire megérkeztünk Lexáékhoz, már könyörgött.
- Balázs ugye nem bánod, ha előre ülök, ha Lexa kiszáll?
- Miért? – nevetett Balázs, utána megállt a kocsival.
- Köszi. – nyomott egy puszit az arcára Lexa.
- Szia Lexim. – öleltem meg szorosan.
- Szia Marcsim. – viszonozta.
Tamás közben a hátsó ülésről, az elsőhöz bemászott. Hátradőlt, elégedetten sóhajtott.
- Kibaszásból mentél a hosszabik úton? – nézett haverjára a srác.
- Ugyan már... ne gondolj rólam ilyet. – gyújtott rá egy szál cigire Balázs.
Alexa bement az ajtón, én meg visszafordultam a kocsihoz. Beszálltam.
- Tomcsi, hát te mit keresel ott? – könyököltem a két ülés között, nézve az utat.
- Hát tudod, hátul olyan kicsi a hely, hogy előre ültem... - magyarázkodott.
Balázst elkapta a nevetést, de gyorsan visszatartotta.
- Ezzel ugye nem arra célzol, hogy dagadt vagyok? Egy rakat hely van itt! – szorítottam ökölbe a kezem.
- Mármint úgy értem, hogy itt jobb a levegőmozgás...
- Ezzel arra célzol, hogy büdös vagyok?
Balázsból kitört a nevetés.
- Úgy értem, itt jobb a kilátás. – felelt Tamás.
- Aham... persze. – morogtam.

5. fejezet

- Te kis naív... miből gondolod, hogy megfogok bocsátani neked? Mindenképpen elérem, hogy meggyűlölj... a gyűlölet sokkal inkább a szívedben fog maradni, mint a szeretett. Így nem fogsz másra gondolni csakis rám...

Csöngettek. A lány felállt a géptől, lement a konyhába, és kinyitotta az ajtót. Számára ismeretlen fiú állt előtte.
- Segíthetek? – mosolygott.
- Ami azt illeti igen. – lépett be a srác.
- Megkérdezhetem, hogy ki vagy te?
A fiatal felé fordult.
- Most költöztünk ide, Marcsinak vagyok a bátyja. Bizonyára te vagy Lexa.
Lexa zavartan nevetett.
- Nem is ismerlek, sőt Marcsi mesélt volna nekem rólad. – mondta.
- Leventének hívnak... Marcsi bizonyára félt elmondani neked, mert tisztában volt az érzéseimmel. – érintette meg Lexa arcát Levente.
- Érzések? – zavarodott meg barátnőm.
- Hogy szerelmes vagyok beléd. Remélem nem bánod, ha megcsókollak. – ezután nem teketóriázott, és megcsókolta Lexát.
Lexa nem ellenkezett visszacsókolt.
- Kedves meglepetés tőle, hogy nem szólt... nem gondoltam volna, hogy ilyen jó bátyja van. De mégis miért nem beszélt róla eddig? – motyogta.
- Nem rég költöztünk vissza, bizonyára nehezen fogadja el, hogy újra itt van a bátyuskája. – mosolygott Levi.
Megcsókolta újra Lexát, majd a felsője alá nyúlt, és lehúzta a lányról. Lexa megfogta a kezét, felvitte a szobájába, ott folytatták.
- Még sosem volt ilyen barátnőm, mint te.. – cirógatta később Lexa hátát Levi.
- Ne mondj ilyet, mert elpirulok. – húzta az arcára a takarót.
Levente csak mosolygott.

Az ágyamon feküdtem, csináltam a házit, de hamar meguntam. Hülyén éreztem magam. Ilyenkor már Levi régen bejött, és itt feküdt mellettem, nézte, ahogy tanulok. De most nem volt itt. A tankönyveket bepakoltam a táskámba, fetrengtem az ágyon, és gondolkodtam. Anyáék nem voltak itthon mentek vacsorázni, úgy volt, hogy mi is megyünk, de én itthon maradtam, mert Levente nem vitt kulcsot, így hát meg kellett várnom, amíg hazaér. Az idő csak telt Levente nem jött. Ránéztem az órára délután 5 óra volt. Behunytam a szemem, elbóbiskoltam. Később zenére ébredtem fel. Az órára pillantottam este 9 óra volt. Levente szobájából jött a zene. Felpattantam, átmentem a szobájába. Az ágyon feküdt, a bal karja a szemein volt.
- Szia. – csuktam be magam mögött az ajtót.
Nem mondott semmit.
- Hol voltál? Úgy volt ma, hogy anyáékkal megyünk vacsorázni. – folytattam tovább.
- Nem érdekel. – vágta rá.
- Minden rendben?
- Semmi közöd hozzá, szóval tűnj el a szobámból.
- De... - motyogtam.
- Tünés. – nézett mélyen a szemembe.
Megijedtem, ahogy felemelte a hangját. A szemembe könnyek szöktek, kiszaladtam a szobából. Az nap este sírva aludtam el. Másnap szóltam Balázsnak, hogy ne jöjjön értem, mert gyalog megyek. Az elején nem egyezett bele, hanem csak a végén. Másnap, amikor beértem a suliba Lexa nekem szaladt vígan.
- Marcsi miért nem mesélted? – szinte csillogott róla a mosoly.
- Mit? – lepődtem meg.
- Hogy van egy bátyád. – felelt.
Ott volt még Balázs és Tamás is. Mind a hárman ledöbbentünk. Lexának volt jókedve csak.
- Tegnap átjött hozzám, és mondta, hogy üzent veled, hogy érzelmeket táplál felém. Miért nem adtad át? Nem haragszom, csak furcsáltam. De már semmi gond, képzeld el, van egy jó hírem, összejöttem vele. – hadarta le a végén felsikkantva egyett.
Leventét megláttam a folyosó végén. Mosolyogva odajött hozzánk.
- Szia kicsim. – ölelte meg Lexát, majd megcsókolta.
A szemeimből elkezdtek a könnyek kicsordulni. Lexa és Levi rám néztek. Levente mosolygott. Lexa aggódva rám nézett.
- Mi a baj Marcsi, miért sírsz? – kérdezte.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. – mondtam. – Csak egyszerűen az érzéseim... - megfogtam a mellkasom. – Már szinte szétszakítják a mellkasom. Sajnálom. – elszaladtam.
- Marcsi. – indult volna utánam Lexa.
Levi megfogta a karját.
- Hagyjátok, had adja ki... ez lesz most neki a legjobb. – mondta.
Balázs engem követett a tekintetével, amíg el nem tűntem, majd Leventére vitte a tekintetét. A srác belenézett a másiknak a szemébe, elmosolyodott.
- Te a barátja vagy? – vonta fel a szemöldökét Levi.
- Higgyetek akármit, én nem hagyom ilyen állapotban. – rohant utánam Tamás.
- Tomi. – kiáltott Lexa.
- Ne süllyedj le az ő szintjére... - súgta barátnője fülébe szerelme.
Balázs még mindig őt nézte.
- Nem tetszik, a tekinted kölyök. – szólalt meg Levente.
Elmosolyodott.
- De mégis kezd forrni a vérem tőle. Gyere Lexa menjünk. – mentek el.
Balázs ott maradt a folyosón, agyát a gondolkozás foglalta le.

A régi könyvtárban voltam. Most az ajtót kivételesen kulcsra zártam. Mikor leültem a könyvekre kitört belőlem a hangos sírás. Ordítottam, úgy fájt a mellkasom. Elérte, elérte, hogy megszeressem, és egy pillanat alatt elpusztított. Miért ilyen kegyetlen? Miért? Miért pont Lexát? Miért alázott meg engem a legjobb barátnőmmel?
- Marcsi. – verte az ajtót Tamás. – Engedj be. – ordította.
Csendben maradtam, hogy ne hallja a hangom. Némán bőgtem.
- Tudom, hogy bent vagy! Kérlek, nyisd ki az ajtót! – verte az ajtót.
- Menj el! – kiabáltam. – Kérlek, menj el! Nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson akárki is. Tűnj el! – töröltem le az arcomról a könnyeket.
- Akkor sem fogok! Ha nem engedsz be, betöröm az ajtót!
Az ajtóra emeltem a tekintetem. Nekiszaladt nem egyszer az ajtónak, ami ötödjére beszakadt. Felkelt a földről. Odarohant hozzám. Szinte megdöbbent, milyen állapotban voltam. Megölelt, csitítgatott.
- Nem lesz semmi baj. – szorított erősen magához.
Ahogy megéreztem az érzéseit, hogy segíteni akar, akkor, amikor ilyen állapotban vagyok, számomra felfoghatatlan volt. Megöleltem, és elkezdtem sírni. Mint még soha. A szívem darabokban volt, kis szilánkokban, amik a lelkemet szabdalták.
to be continued... :)

	Küldd el ezt a történetet egy ismerősödnek!