Hiba a lekérdezésben: - Sztorizó történetek
        
2018. október 17., Hedvig       






 Vissza a főoldalra | Legújabbak | Legnézettebbek | Címketár | Archívum | Felhasználóink
Bérgyilkosok élete Írta: Anna19, 2011.02.20
Tagek: érzelem, gyilkosság, megbízás, változás, szerelem, jövő, döntés 2 db komment

Bérgyilkosok élete


***


I. fejezet – A kezdetek




A nevem Nicholas Leaves. Huszonhét éves vagyok. Szeretem az izgalmas dolgokat, amikor az adrenalin felszökik, és csak rajtam múlik, hogyan kerülök ki az adott helyzetből. Bérgyilkosként dolgozok. A legfontosabb szabály egy bérgyilkos életében: soha, senkivel, semmilyen körülmények között sem szabad kialakítani érzelmi köteléket. A saját szabályomat szegtem meg.


***


Épphogy csak megérkeztem, de a telefonom máris csörög. Ez elképesztő! Az embernek már egy kis nyugalma sem lehet?! Ránézek a kijelzőre, és látom, hogy a titkárnőm az. Vajon mit akarhat?

- Szia Nick. – Ann, a titkárnőm, ő intézi számomra a megbízásokat, amelyeket az ügyfelek adnak, és mindenki másnál jobban megbízok benne.

- Szia Ann. Mondd!

- Most érkezett meg a jelentés a prágai eseményről. Szép munka volt. Kaptam ma egy levelet, egy újabb megbízással. Elég érdekes, de szerintem jobb lenne, ha megnéznéd. Az adatokat már átküldtem e-mailben.

- Rendben – sóhajtok. – Bár igazándiból pihenni akartam...

- Tudom Nick, de ezt meg kell nézned. Vagy visszamondjam a megbízást úgy, hogy el sem olvastad?

- Nem, még ne. Előtte még átnézem a leveledet.

- Jó. Akkor majd hívj, ha megnézted.

- Hívni foglak. – A reptéren lévő autókölcsönző felé igyekszek, ahol kibérelek egy kocsit, és a kijárathoz megyek, mert itt kell megvárnom a bérelt autót. Egy férfi áll meg a szemközti parkolóban és int nekem, hogy menjek oda, majd átadja a kulcsokat. Megköszönöm, majd bepakolom a csomagtartóba a bőröndjeimet, és elindulok a szálloda irányába.


***


A fél életemet szállodákban töltöm, az életvitelem ezt eredményezi. Hogy miért is utálom annyira a szállodákat, csak akkor tudatosul bennem, amikor bejelentkezek a recepción, és felmegyek a szobámba. Semmi otthonos érzést nem keltenek az emberben. Pedig kellene, nem igaz? Biztos furán hangzik, hogy egy gyilkos ilyeneken gondolkodik, de miért ne lehetnének nekem is érzéseim? Nem volt beleszólásom abba, hogy mivé válok. Erre neveltek gyerekként. Később pedig, felnőtt fejjel már megszoktam az állandóságot, az életem ezen, részét, és rájöttem, hogy tudok ezzel együtt élni. Már nem akarok változtatni rajta. Nem hiszem, hogy lenne miért.

Tudom, hogy a sorsunkat magunk alakítjuk, és hiszek is ebben; de valóban így lenne? Mi van akkor, ha gyermekként nem tehetsz mást, csak végrehajtod, amit kérnek tőled, és nem ellenkezhetsz? Mi van akkor, ha már eleged van a fájdalomból, és csak szabadulni akarsz? Én mindent megtettem, csakhogy menekülhessek a valódi Pokolból. A családom Poklából. Nem sikerült. Az apám emléke még mindig ugyanúgy kísért engem minden éjszaka. De már nem félek tőle. Túlságosan gyűlölöm ehhez, hiszen ő tett azzá, aki ma vagyok. Egy érzéketlen emberré; legalábbis a külvilág felé ezt kell mutatnom, mert ezt tanultam. Talán egyszer képes leszek megbocsátani neki, de még nem. Még nem vagyok rá készen. Majd idővel. Talán. Egyszer.

Azt hiszem, ideje lenne nem a múlton rágódni, hanem a munkára koncentrálni. Különben is, éhes vagyok. Leszólok a recepcióra, hogy hozzanak fel vacsorát, aztán kiülök a teraszra a laptopommal és a cigimmel, hogy átolvassam a megbízást.


***


- Már csak ez hiányzott – mondom ki hangosan is, amit gondolok. Megkeresem a mobilom, tárcsázom Annt, aki néhány csörgés után fel is veszi. – Ez most komoly? Én bérgyilkos vagyok, nem pedig bébiszitter, nem tudják? Egyáltalán ki ez?

- A megbízást egy Tyler Scott nevű férfi adta. A nő a lánya. Hosszabb távon kellene rá vigyázni. Mr. Scott bajba keveredett, és most úgy gondolja, hogy a lánya is veszélyben van. Tudja, hogy bérgyilkos vagy, és mivel az ügy eléggé húzósnak tűnik, biztos benne, hogyha gyilkolásra kerülne sor, te nem haboznál. Azt mondta, ismerte az apádat, és ismer téged is.

- Ismerte az apámat? Mégis honnan? – Kíváncsi vagyok, hogy ki ez a férfi, mert én egyáltalán nem emlékszem rá, bár lehet, hogy a nevét már hallottam. Vajon igazat mond? – Nézz utána, kérlek. Van még valami, amit tudnom kell?

- Egy időre Tokióba kellene költöznöd, ugyanis a nő jelenleg ott él. Még valami: a nő nem tudhatja meg, hogy az apja küldött rá. De így legalább pihennél is egy kicsit, nem?

- Rendben, de több ilyen ügyet mondj vissza egyből, a megkérdezésem nélkül– sóhajtok. - Ez volt az első és az utolsó. Nem vagyok bébiszitter. És csak azért vállalom el, mert azt állítja, hogy ismerte az apámat. De ennek még nézz utána. És foglalj jegyet egy tokiói járatra, holnap délutánra. Köszönöm. Jó éjt. – Leteszem a telefont és nekilátok a vacsorámnak.

Valószínűleg az apám egyik üzlettársa lehetett. Apámnak voltak kétes ügyletei, és ezt nem is tagadta soha. Mikor örököltem a vállalatát a halála után, próbáltam kikerülni ezeket az ismeretségeket, nem akartam kockáztatni, de nem sikerült igazán. De legalább voltak apámnak olyan kapcsolatai, amik most, az én életemben is jól jönnek.

Fogalmam sincs még, hogy mit kezdek majd magammal Tokióban, a nyelvet is épphogy csak beszélem. Mindegy, majd elválik, hogy mi lesz. Csak a lakás legyen meg, lehetőleg közel a csaj otthonához, hogy szemmel tudjam tartani, a többi meg majd kialakul. Lassan éjfél lesz és aludnom sem ártana, úgyhogy elmegyek, megfürdök, aztán irány az ágy.

Fél tizenkettő van, amikor felkelek, de még így is nagyon fáradt vagyok. De ezen már nem is csodálkozok. Megint az apámmal álmodtam, és ugyanazt, mint mindig: ahogy az egyik embere kényszerít, hogy végrehajtsam az első gyilkosságomat, ahogy az apám felettem áll és bíztat, hogy tegyem meg... Kezd elegem lenni ebből. Elmegyek zuhanyozni, aztán a szálloda éttermébe nézek le, hogy megebédeljek. Ahogy felérek a szobámba, összepakolom a dolgaimat, bár nem sok mindent pakoltam ki. Kijelentkezek a recepción és kimegyek a reptérre, a kocsit a parkolóban hagyom, a kulcsot pedig leadom az autókölcsönzőben. Felszállok a gépre és megkeresem a helyem.


***


Furcsa lesz, hogy Tokióban fogok élni ilyen hosszú ideig, mert ez egy teljesen más világ, nagyban különbözik Európától . Voltam már ott a munkámból kifolyólag, igaz, akkor nem volt sok időm megnézni a várost, viszont most legalább lesz. Hiszen nem kell állandóan a csajon lógnom, majd ráállítok még valakit. Kíváncsi vagyok erre a lányra. Vajon milyen lehet? De először is valahogy a bizalmába kellene férkőznöm. Ki kell derítenem, miket szeret, hova jár bulizni, mit csinál egyáltalán Tokióban? Minek költözött oda? Remélem, Ann már utánanézett a férfinak, mert azért szeretem tudni, kinek dolgozok.

Előveszem a laptopom és megnézem, küldött-e valamit. Legalább lefoglalom magamat, úgyis hosszú az út Tokióig. Hm... Ez érdekes. Mr. Scott valóban apám egyik üzlettársa volt, együtt dolgoztak, de egy idő után a férfi kezdett lenyúlni az áruátadásért kapott pénzekből, így inkább megszabadult tőle. Ezután már nem tartottak fenn semmilyen üzleti kapcsolatot, csak a szokásosan megrendezett puccos bulikon találkoztak. De akkor miért pont engem nézett ki a feladatra, hogy megvédjem a lányát? Nálam jobb embereket is talált volna a feladatra, bár igaz, hogy én nem haboznék, ha gyilkolásra kerülne sor, megvédeném a nőt.

Mit csinálhatott, hogy ennyire rászálltak? Ennyi erővel adhatott volna megbízást arra is, hogy öljem meg azt az embert, aki veszélyezteti az életüket. És a lányának mi köze van ehhez az egészhez? Gondolom, azért akarja a nőt megvédeni, mert ő a gyenge pontja, így ha elkapnák, vele tudnák megfenyegetni a legjobban. Biztos azért küldte Tokióba, hogy minél távolabb legyen. De aki nagyon akarja, az így is, úgy is meg fogja találni. Mr. Scott gondolhatta volna, hogyha belefog egy balhéba, és az rosszul sül el, akkor annak következményei lesznek. Ezt nem értem az emberekben: megtesznek valamit, miközben tudják, hogy a tetteiknek súlya lesz a jövőben, de mégsem vállalják a következményeket. Akkor minek teszik egyáltalán meg? A gyilkosság is ilyen. Vállalom a következményeket, és az apám is midig erre tanított. Ann elég régóta ismer, de még a mai napig meg tud azon lepődni, hogy nem érzek semmit, amikor meghúzom a ravaszt. Miért is kellene? Ez a feladatom, ezt kell tennem. Soha nem ellenkeztem gyerekként sem, mert belém nevelték az engedelmességet. Ez lett az életem.


***


Azt hiszem, alszom egyet, mert éjszaka sem tudtam igazán pihenni, és még öt óra van a leszállásig.

Édesanyámmal álmodtam, pedig már alig emlékszem rá. Kicsi voltam még, amikor meghalt. Egyedül a hangja él bennem, megnyugtató volt számomra, ahogy beszélt hozzám, vagy mesélt nekem. Nagyon szerettem.

Arra riadok fel, hogy a mellettem ülő nő ébresztget. Nem tudom, hogy mit akarhat, hiszen még van idő a landolásig.

- Már felébredtem – szólok rá mogorván. - Megkérhetnélek, hogy fejezd be a karom rázogatását? Minek keltettél fel? – Kicsit goromba tudok lenni, ha nem alszom ki magam rendesen.

- Ne haragudj, de gondolom rosszat álmodtál, mert elég sokat forgolódtál közben, ezért úgy döntöttem, hogy inkább felkeltelek. Remélem nem nagy baj. Amúgy Emma vagyok. – Kezet nyújt.

- Nick – sóhajtok. – Semmi gond, és bocsi hogy az előbb úgy rád förmedtem, de kicsit bunkó tudok lenni, hogyha nem alszok eleget – mondom ki hangosan is előbbi gondolatom.

- Azt vettem észre – elmosolyodik. – Mi lenne, ha beszélgetnénk addig, amíg leszáll a gép? Már ha nem akarsz inkább aludni, és nem veszed tolakodásnak, vagy ilyesmi. Addig sem unatkozunk legalább – nem akartam az orrára kötni, hogy én eddig se unatkoztam, maximum ő, így inkább nem mondtam semmit. Ha nem ébreszt fel, még mindig „nyugodtan” aludhatnék.

- Rendben – sóhajtok – Mit akarsz, mi legyen a téma? – Ha már annyira beszélgetni akart, akkor csak rajta.

- Hm... Miért utazol Tokióba? Pihenni, barátokhoz, netalántán üzleti ügyeket intézel?

- Az utazásom szigorúan csak üzleti jellegű – biztos nem lennél ilyen nyugodt, ha tudnád, hogy éppen egy gyilkossal beszélgetsz. – És te?

- Én a barátaimat látogatom meg. Amikor egyetemista voltam, egy évig Japánban tanultam, és az ismeretségek megmaradtak. Kivettem egy hét szabadságot... - tovább beszélgettünk, egészen a landolásig. Õt várják a barátai, engem pedig a munkám, így itt elválnak útjaink. Bárcsak egy másik életem lenne...


***


Elköszönünk egymástól, leszállok a gépről és megkeresem a csomagjaimat, majd a kijárat felé indulok. Mivel nem ismerem elég jól a várost, így taxival megyek a megadott címre, ahol Ann bérelt nekem lakást. Ahogy haladunk, a kocsi ablakán keresztül figyelem az embereket, a várost. Tokió semelyik másik városhoz sem hasonlítható. Égig érő felhőkarcolók, emberáradat mindenhol; szinte érezni a város lüktetését.

Miután megérkezek a megadott címre, kifizetem a taxit és felmegyek lifttel a harmincötödik emeletre. Megkeresem az ötös számú lakást, ahol egy férfi már vár rám. Gondolom, tőle bérlem a lakást, ő hozta a kulcsokat is.

- Jó napot! Mr. Leaves? Arishima Takao vagyok.

- Magának is! Igen, én vagyok az – köszönök, és kezet rázunk. – Gondolom, magától bérlem majd a lakást.

- Igen. Tessék, a lakáskulcs. A titkárnőjével már megbeszéltem a részleteket, és a bérleti díjat is átutalta már. Ha gondolja, körbevezetem a lakásban.

- Köszönöm, de nem szükséges, egyedül is megtalálok mindent.

- Én köszönöm, és kellemes itt tartózkodást kívánok. Viszontlátásra, Mr. Leaves.

- Viszlát, Mr. Arishima.

Kinyitom a lakás ajtaját a kapott kulcsokkal, majd bemegyek. A bőröndöket csak lerakom az előszobában, majd később kipakolok, hiszen ráérek ezzel foglalkozni. A lakáshoz tartozik egy hatalmas erkély is, így legalább nem fogom úgy érezni magam, mintha egy dobozba lennék bezárva. Kinyitom az ajtót és az ablakokat is, hogy friss levegő járja át a lakást. Ahhoz képest, hogy április van, nagyon szép az idő. A lakás önmagában véve nem túl nagy, de nekem pont megfelelő erre az időszakra. Ha minden jól megy, három, maximum négy hónapig maradok, de ha tovább, az sem gond, nem sietek sehová. A lakáshoz tartozik még egy háló, amiből nyílik egy fürdőszoba, van egy kisebb konyha, és egy nappali. Vannak olyan bútorok a lakásban, amik nem tetszenek, de majd szólok Annek, hogy kérdezzen rá a tulajnál, hogy ki lehet-e cserélni őket. Legfeljebb ha nem lehet, így marad.

Ennem kellene valamit, de szerintem még teljesen üres a hűtő, mert így éhen fogok halni. Hiszen nem járhatok mindig étterembe. Kilépek a lakásból, beszállok a liftbe és a közelben keresek egy üzletet, ahol bevásárolhatok mindent otthonra, amire szükségem van. Miután hazaértem a csomagokkal, készítettem magamnak enni és a bőröndjeimet is elrendeztem a hálószobában. A ruháimat pakolom a szekrénybe, mikor csörögni kezd a telefonom.

- Szia, Ann!

- Szia! Megérkeztél? Na, hogy tetszik a lakás? Próbáltam a nő lakásához közeli helyet találni, és ennél közelebbit már nem is tudtam volna, ugyanis feletted lakik egy emelettel, a kettes lakásban.

- Tetszik – felelem -, azonban szeretnék néhány bútort kicserélni, úgyhogy megkérnélek, hogy kérdezz rá a tulajnál, lehet-e. Ez így tényleg jó lesz, mert legalább a közelébe férkőzhetek, és a lakásába is könnyebb lesz bejutni, meg bekamerázni.

- Rendben, rákérdezek. Igen, pontosan ezért választottam ezt a lakást, mert ha túl sokszor fordulnál meg a környéken úgy, hogy nem is laksz ott, az feltűnő lenne.

- A másik dolog, amiért hívtalak, hogy az itteni embereimmel vedd fel a kapcsolatot. Szereznem kell fegyvereket tőlük, és kellene még egy ember, aki megfigyeli a nőt, amikor én nem vagyok itt – gondolkozok el, hogy mire lehet még szükségem.

- Mit szólsz Matthez? Vele már dolgoztál egyszer, és ha minden igaz, a közelben van valahol, de ennek még utánanézek, mert nem vagyok benne biztos. Még valami?

- Igen. A kamerákhoz szükséges felszerelést is megrendelhetnéd, legalább addigra legyenek meg, mire a fegyverek. És bérelhetnél egy kocsit is.

- Jó. A kocsi holnap reggelre ott lesz, a felszerelést is igyekszem minél előbb elintézni. Beszélek Mattal és a tulajdonossal is majd. Ennyi?

- Igen, azt hiszem egyelőre ennyi, de ha még eszembe jut valami, majd hívlak. Köszi. Szia!

Lerakom a telefont és elfekszek a nappali kanapéján. Többek között ez az egyik bútor, ami nem tetszik. Én szeretem a modern dolgokat, de úgy tűnik, a tulajdonos nem osztja ezt a nézetet. Nem vagyok még fáradt, biztosan az időeltolódás miatt van, ráadásul még a gépen is aludtam. Bekapcsolom a tévét, de minden adón csak japánul beszélnek, úgyhogy rövidtávon ki is kapcsolom. Bemegyek a hálóba, ágyneműt húzok, és elmegyek letusolni. Mikor már úgy érzem, kellően elálmosodtam, és képes lennék elaludni, megtörölközök, felöltözök és lefekszek.

Holnap ráérek azon agyalni, hogyan férkőzzek a közelébe.


***


II. Fejezet – Az előkészületek




...Holnap ráérek azon agyalni, hogyan férkőzzek a közelébe.

Magamhoz képest sikerült emberi időben felkelnem reggel, hiszen még alig múlt kilenc óra. Kivánszorgok a konyhába és főzök magamnak egy kávét, hiszen ha az nincs, akkor fel sem tudok ébredni, majd megreggelizek. Letusolok, felöltözök, aztán kiülök a teraszra telefonálni. Ann átküldte Matt számát azzal az üzenettel, hogy Oszakában van, és ha nagyon sürgős, csak telefonáljak rá, és másnapra itt van. Remek, legalább egy gonddal kevesebb. Tárcsázom Mattet, aki néhány csörgés után fel is veszi.

- Szia Matt. Nick vagyok, zavarlak?

- Szia. Nem, mondd nyugodtan. Ann említette, hogy Tokióban vagy valami megbízás miatt. Csak nem feladtad a gyilkolást, és már csak testőrködést vállalsz? – Nevet bele a telefonba.

- Ezt egy kicsit bonyolult elmagyarázni. Dióhéjban: egy Tyler Scott nevű férfi adta a megbízást, mert valami balhéba keveredett. Most így próbálja védeni a lányát – magyarázom el neki körvonalakban a jelenlegi helyzetet.

- Nem közölted a hapsival, hogy annak semmi értelme, ha a lányát elküldi a világ másik végére? Aki akarja, így is meg fogja találni – kérdezi.

- Nem, de szerintem ezt anélkül is tudta, hogy én emlékeztettem volna rá. Ann elmondta, hogy mi lenne a munkád?

- Nem, csak azt mondta, hogy fel fogsz hívni, és lehet, hogy fel kell költöznöm Tokióba.

- Rendben – felelem. - Valóban jobb lenne, ha felköltöznél, mert így bármikor tudlak hívni, ha szükség van rád. A legfontosabb feladatod az lenne, hogy amikor én valamilyen oknál fogva nem tudom megfigyelni a nőt, akkor neked kell majd. Ha minden jól megy, holnap már be tudok jutni a lakásába, bár ez attól függ, hogy Ann hogyan tudja megszerezni a felszerelést hozzá. Mikor tudsz indulni?

- Még van egy kis dolgom itt Oszakában, épp egy munka elvégzésének a közepén vagyok, de ha minden jól megy, akkor holnap reggel el tudok indulni. Így rendben lesz?

- Igen, de fegyvert hozzál magaddal, hátha belekeveredünk valamibe.

- Mintha nem ismernél! Mindig van nálam. Holnap, miután felértem, hívni foglak.

- Rendben. Kösz, Matt!


***


Ledobom a telefonomat a nappali kanapéjára, igaz, Annt még fel kell hívnom, hogy megtudjam, mit intézett. Kiinduló pontnak jó lenne a nőről ezt-azt megtudni: mégis miket szeret, milyen helyekre jár szívesen, hiszen így minél előbb megismerkedhetnék vele. Mivel Ann biztos tud néhány ilyen jellegű kérdésemre választ adni, felhívom.

- Szia Nick. Mit szeretnél? – Kérdezi egyből, ahogy felveszi a telefont.

- Szia. A nő miatt hívlak. Mit sikerült megtudnod róla? Remélem, elég sok mindent, mert az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy hol kezdjem. Én nem ehhez vagyok hozzászokva, hanem ahhoz, hogy megmondják, hol, mikor, kit öljek meg, én pedig megteszem. Ezt nem hiszem el! Minek kellett egyáltalán elvállalnom??? – Talán nem Annt kellene hibáztatnom az egész miatt, mivel én egyeztem bele, hogy végrehajtom a feladatot. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy hol kezdjem, és jelen pillanatban mással nem tudom megbeszélni a problémám.

- A te döntésed volt, nem kényszerített senki arra, hogy így tegyél. Te még mindig küzdesz az apád emlékével, nem ereszt, és folyton meg akarsz felelni neki, pedig már évekkel ezelőtt meghalt. Te vagy az, aki még mindig nem bocsátott meg magának. – Csak némi szünet után folytatja, gondolom, arra vár, hogy megnyugodjon egy kissé. Ritkán hallom őt így beszélni. - Régóta ismerlek, tudom, mit miért teszel. De ezt így nem folytathatod. Az apád emléke nélkül kell élned. Már nem bánthat téged, Nick. Már nem vagy gyerek: felnőttél. – Tudom, hogy igaza van, de ezt mindig is fájdalmas volt elismernem. Nagyon régóta hangoztatja már, hogy ne az apámnak megfelelően akarjak élni, de ez nehéz számomra, hiszen ebben nevelkedtem fel. Nem könnyen tudok ettől az érzéstől szabadulni, de meg kell próbálnom, mégpedig a saját érdekemben.

- Tudom, hogy igazad van, de még nem tudom megtenni, és ezt te is nagyon jól tudod – sóhajtok. – Felejtsük el, mert a múlton kár gondolkozni, úgysem változtathatok rajta.

- Igazad van, de ennek ellenére próbáld meg! A te érdekedben mondom. Nem akarom, hogy bajod essen, Nick. – Tudom, hogy aggódik miattam, mindig is ezt tette. Félt engem, mint anya a gyermekét.

- Nem lesz semmi baj, nyugodj meg – mondom, s hallom, ahogy halkan sóhajt a telefonba. - A munkára visszatérve: mit sikerült kiderítened?

- Szerintem elég sokat, de te majd ezt eldöntöd. A nőt Kaitlyn Scottnak hívják, huszonnyolc éves; ezt már tudtam a megbízásból. A szülei elváltak, miután világra jött, egyedüli gyerek. A bíróság az édesanyjának ítélte, de az apja támogatását is ugyanúgy élvezte egész életében, főleg a pénzügyi dolgokat érintve. Elég neves iskolákban tanult, London egyik leghíresebb egyetemére járt, a London Business Schoolba, de ezt saját maga biztos nem tudta volna finanszírozni. Valószínűleg tud az apja fekete ügyleteiről, de azt nem tudtam kideríteni, mekkora mértékben. A nő egy vállalatnál dolgozik, nemrég helyezték át oda. Úgy gondolom, ő már próbálja tisztán intézni az ügyeit, és nem akar az apja nyomdokaiba lépni. Ezek voltak a legfontosabb információim, találtam még róla elég sok mindent, de inkább azt inkább átküldeném, ha nem gond.

- Persze hogy nem. Nyugodtan küldd át, majd átnézem, hátha attól okosabb leszek. A fegyverekkel és a felszereléssel mi a helyzet? – Kérdezem.

- A kocsi, amit kértél, már a mélygarázsban áll. Egy fekete BMW, remélem jó lesz. Az embereiddel is beszéltem, és azt mondták, hogy legyél kint ma délután a város szélén lévő lőtéren. A hangárok mellett várnak majd rád. A felszereléssel viszont gond van, mert csak holnap tudják kiszállítani.

- Jó lesz úgy, egyelőre még nem akarok semmit sem tenni, és Mattet is meg akarom várni. Azt mondta, hogy holnap felhív, ha felért Oszakából.

- Akkor egyelőre ennyi, ha van még valami, akkor majd értesítelek. Szólj, ha gond van. Vigyázz magadra, Nick. Nem vagy rossz ember, csak a körülmények tettek azzá, aki ma vagy. Erről pedig nem te tehetsz, fogadd el, ha nehéz is – már megint aggodalmaskodik, de én így szeretem.

- Ne aggódj mindig, mindenen feleslegesen. Jól vagyok, vagy legalábbis jól leszek. Rendben? Köszi és majd hívlak. Szia, Ann.

- Szia. És Nick, felejtsd el őt! Nem jó, ha mindig rajta jár az eszed.


***


Felejtsem el? Próbáltam megtenni, talán túl sokszor is, de még nem megy. Még nem vagyok rá készen. Mindig bennem lesz az érzés, hogy meg kell felelnem az elvárásainak, még a halálból is kísért. Bármibe is keveredtem az eddigi életem során, mindennel szembe tudtam nézni, csak a saját apámmal nem. Pedig már nem kellene félnem attól, hogy ha valami miatt kudarcot vallok, akkor megbüntet. Túl kell lépnem rajta.

Dél van, úgyhogy ideje lenne valamit ebédelni, és mivel most már kocsim is van, keresnem kellene egy jó éttermet. Bemegyek a hálószobába, és átöltözök. Egy fekete nadrág és ing mellett döntök, kabátot veszek. Eszembe jut, hogy Ann nem mondta meg, hogy hol találom a kocsikulcsot. Visszamegyek a nappaliba, ahol a telefonomat hagytam, és újra felhívom Annt.

- Szia Ann. A kocsihoz tartozó kulcsot hol találom?

- Szia. Ne haragudj, elfelejtettem megmondani, hogy a férfi, akitől a kocsit szereztem, a kulcsot leadta a portán, és meghagyta, hogy a mai nap folyamán majd lemész érte.

- Kösz. Szia.


***


Összeszedem az irataimat és a pénztárcámat, majd kilépek a lakásból. Beszállok a liftbe, és lemegyek a földszintre, megmondom a portásnak, hogy ki vagyok, és elkérem a kulcsaimat. A mélygarázsba érve beszállok a kocsiba és elindulok éttermet keresni. Ann tudja rólam, hogy a legnagyobb szenvedélyem, persze csak a fegyverek után, az autóvezetés. Imádom a sebességet, olyan érzésem van tőle, mintha minden gondom egy kicsit eltűnne az életemből. A városba haladva meglátok egy jónak tűnő éttermet, leparkolok előtte és rendelek magamnak. Miután megebédeltem, beülök a kocsiba és a lőtérre megyek. Még nincsenek itt az embereim, és mivel ráérek, lövök egy párat. A tokiói kapcsolataimnak hála, itt sem nehéz fegyvereket szereznem. Jó, hogy Ann ilyen gyorsan el tudta intézni, mert nem szeretek enélkül sehova sem menni, mivel bármikor megtámadhatnak. Túl sok embernek ártottam már.

Körülbelül egy órája lehetek a lőtéren, amikor egy férfi szól nekem, hogy várnak kint. Ahogy kiérek az épületből, néhány ismerős arcot pillantok meg. A legutóbb, mikor itt kaptam megbízást, velük dolgoztam együtt. Jó, hogy megbízható emberektől szerzem be a fegyvereket, mert így legalább nem valami ócska cuccot kapok a pénzemért cserébe.

Mindkét srác elég pontos a szakmájukban, de van bennük egy kis őrült vakmerőség is; ezt tapasztaltam a közös munkánk során. Testvérek, azonban a szüleik még kiskorukban meghaltak, ezért árvaházba kerültek, ahonnan egy házaspár mindkettőjüket örökbe fogadta. Õket a fiatalkori lázadásuk vezette erre az útra, nem a családjuk, de szerintem élvezik ezt az életet. Azt, hogy ítélkezhetnek mások felett. Bár én soha nem értettem, mit lehet ebben élvezni. Persze, engem is furcsa bizsergés jár át, amikor az emberek könyörögnek az életükért, de az nem ugyanolyan. A szakmánkban van, aki a pénzért, van aki bosszúból csinálja; de van egy dolog, amiről soha nem feledkezhetünk meg. Nem mi vagyunk az Isten, csupán halandó emberek vagyunk. Nem tehetünk meg mi sem akármit, a halál pedig ugyanúgy elér, mint mindenki mást, csak lehet, hogy egy kicsivel később. Senki nem tudja kivédeni a halált.


***


- Sziasztok, srácok. Ann titeket talált meg a feladattal, hogy szerezzetek nekem fegyvert?

- Hello – köszönnek oda mindketten. – Ha már magad nem tudsz szerezni, akkor valakinek csak kell. Hogy megy az üzlet? – kérdezi Danny. Õ a fiatalabb, de mindig is inkább ő irányított kettejük közül, nem pedig Adam. Azt hiszem gyerekként is ilyenek lehettek, Danny mindig kitalálta a balhét, és mivel Adam nem tudta megállítani, ezért vele tartott. Adam nagyon félti az öccsét mindentől, de szerintem ez természetes. Védeni akarja; bár ezzel az életmóddal nem tudom, hogy mennyire fog ez sikerülni neki.

- Jól, fogjuk rá. Veletek mi a helyzet? Még mindig annak a pasasnak dolgoztok, akinek eddig? – Kérdezem.

- Igen – feleli Adam mosolyogva -, bár gondolkozunk rajta, hogy szabadúszóként folytassuk. Elegünk van abból, hogy minden kis piti ügy miatt minket hívnak. Ismersz minket, tudod, hogy szeretjük a kihívásokat. De itt elég unalmas az életünk. A Yakuza se olyan már mint régen. Régebben bárkit megöltek kis semmiségek miatt, most meg mindenki csak egyezkedni akar. Így nem elég izgalmas nekünk ez az élet. És te mire készülsz, hogy fegyverek kellenek? Ann ezt nem említette, csak azt, hogy hozzuk a kedvenceidet. Újabb megbízás?

- Igen, de most kivételesen nem lesz gyilkolás, legalábbis a feladatom alanyát nem fogom kinyírni, ugyanis vigyáznom kell rá.

- Hoppá. Mibe keveredtél már megint? – Kérdezi Danny kíváncsian.

- Még magam sem tudom. Különben mit hoztatok nekem?

- A szokásost; késeket, és pár marokfegyvert, meg tárakat. Gondoltuk egyelőre nem lesz szükséged komolyabbra, és Ann sem mondta. Ha pedig kell valami, akkor majd szólsz. Egyébként a megbízásod alanya nő? Legalább nem unatkozol – nevet Danny a saját poénján, amit én már egyáltalán nem tartok viccesnek. Amikor legutóbb beszéltem velük, akkor is azt hajtogatták, hogy össze kellene szednem magamnak valami nőt. Megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy a munkám miatt nem lehet, mert magamon kívül mást nem akarok belekeverni. De nem érdekelte őket, akkor is ugyanígy kiröhögtek.

- Igen, nő. De erről már tudjátok, hogy mi a véleményem, és különben is, ez magánügy. Nálatok nincs olyan szabály, hogy a munkát nem keverjük az élvezettekkel? Mert nálam van – felelem egy kicsit mogorván. Persze, voltak egyéjszakás kalandjaim, de azok inkább csak rádöbbentik az embert, hogy egyedül van, így inkább felhagytam velük.

- Nálunk nincs, főleg nem akkor, ha a csaj még jól is néz ki.

- Befejezhetnénk ezt a témát? Ugyanis egy kicsit kezd elegem lenni belőle. Törődjetek a saját dolgotokkal, rendben? Ne pedig az enyémmel. Köszi a fegyvereket, de mennem kell.

- De gyorsan felkaptad a vizet, pedig mi csak poénkodtunk. Rendben, menj, úgyis megkeresel, ha kell majd valami. Szia.

- Sziasztok.


***


A táskát, amiben a fegyverek vannak, berakom a csomagtartóba, beszállok a kocsiba és elhajtok. Igazából nem kell sehová sem sietnem, de nem akartam tovább beszélgetni velük erről a dologról. Így is elég bonyolult az életem, nem kell, hogy még bonyolultabb legyen. Pedig egy kapcsolat csak ezt tenné vele. Ha pedig mégis összejönnék valakivel, a múltam biztos, hogy közbeszólna. Nem lenne biztonságban mellettem. Ezért nem keresek magam mellé senkit: mert nagyon fájna, ha elveszíteném, a fájdalomból pedig elegem van. Már bőven volt benne részem.

A mélygarázsban leparkolok, kiveszem a táskát hátulról, és lifttel felmegyek a lakásomba. Vacsoráznom kellene, de most semmi kedvem főzőcskézni, úgyhogy inkább rendelek valamit. Gondolom, még a tulaj hagyhatta itt néhány étterem szórólapját, találomra kiválasztom az egyiket, és telefonálok az étterembe. A kaja körülbelül fél óra múlva itt van, addig elmegyek, lezuhanyozok. Épp, mikor a leülnék a laptompomhoz, megérkezik a futár a vacsorámmal. Kifizetem, aztán kimegyek a konyhába egy tányérért meg evőeszközért, kipakolom a dobozból az ételt és bemegyek a nappaliba, hogy ott egyem meg. Mivel ma már semmi kedvem dolgozni, keresek valami nézhető, és főleg nem japán nyelvű filmet, hogy ne unatkozzak. Fél egykor már nagyon fáradt vagyok, így inkább elmegyek aludni.


***


Mivel Matt holnap indul Oszakából, addigra remélem már a felszerelés is itt lesz. Ha a csaj néhány órára lelépne a lakásából, sokkal könnyebb dolgom lenne, mert megkezdhetném a megfigyelését. Remélem, hogy összejön a dolog...



III. - Első találkozások




...Ha a csaj néhány órára lelépne a lakásából, már könnyebb dolgom lenne, mert megkezdhetném a megfigyelést is. Remélem, hogy összejön a dolog.

Reggel a csengő hangja kelt fel. Fogalmam sincs, hogy ki lehet a látogató, de ha nem fejezi be az ajtómon való dörömbölést, az biztos, hogy elküldöm őt melegebb éghajlatra. Olyan jól aludtam, nem álmodtam semmit, ami a ritka esetek egyike, de most is közbe kell, hogy jöjjön valami, és fel kell ébrednem. Nagy nehezen kikelek az ágyból, kivánszorgok a bejárati ajtóig, ami előtt Matt áll.


***


- Te meg mi a francot keresel itt ilyen korán? – kérdezem egy kicsit talán túl mogorván.

- Korán? Szerintem délben már egyáltalán nincs korán – mondja vigyorogva. Hm... máris dél lenne?

- Szerintem pedig igen, és én még javában aludtam, amikor te elkezdtél csöngetni, úgyhogy ha megbocsátasz, mennék is vissza. Különben is, mit keresel itt? Azt beszéltük meg, hogy felhívsz, ha felértél Oszakából, ennek ellenére most itt vagy. Mi történt? – Kíváncsi vagyok, mit keres itt, mert nem erről volt szó.

- Az történt, hogy előbb be tudtam fejezni a megbízást, és el tudtam indulni korábban, most pedig itt vagyok.

- Aha. És? Mindegy. Elmegyek lezuhanyozni, felöltözni, aztán megbeszéljük a részleteket. Addig ülj le valahova, vagy ha nagyon van kedved, akkor készíts valamit enni! – Ha már itt van, akkor akár hasznot is húzhatok belőle.

- Persze, meg ahogy te azt megálmodtad. Nem vagyok konyhatündér, ne is gondolj arra, hogy csinálok valami kaját. Készíts magadnak, ha annyira éhes vagy.

- Na, kösz. – Ahogy visszaérek a hálóból, bemegyek a konyhába, hogy egyek valamit, aztán pedig a nappaliba, hogy beszéljek Mattel. – Hogyhogy előbb végeztél a munkáddal?

- A nőt, akit nekem kellett volna megölnöm, holtan találtam, amikor a lakásába felértem. Valaki eltette láb alól helyettem. Gondolom, nem csak az én megbízómnak tett keresztbe, hanem másnak is, és ezért ölték meg, még mielőtt én megtehettem volna ezt.

- Mit tett az a nő, hogy ennyire sokan meg akarták öletni?

- Általában beépült egyik-másik szervezetbe, hogy belső infókat kaparinthasson meg. Mint később kiderült, a nő titkos ügynök volt, de szerencsére csak kisebb tényeket tudott közölni a jelentései alkalmával. Az egyes társulásokat azokkal az hírekkel akarták lebuktatni, amiket így szerzett meg. Mindketten tudjuk, hogy a mi világunkban az információk nagy hatalommal rendelkeznek, akárki kezében is vannak. Ha ezeket a bandákat a megszerzett adatokkal feladták volna, a fejeseket semmi nem menthette volna meg a ítélettől. Egyenes út a börtönbe, hát nem csodás?

- De, az. Amúgy ma még kárnak jöttél ide, ugyanis a felszerelésem sincs meg a lakása megfigyeléséhez...

- Felszerelés? Akkor az ott az lenne? Míg tusoltál, itt volt egy futár, aki hozott egy nagy dobozt. Az előszobában tetettem le vele. Amúgy pedig a nőről megtudtam, hogy este a barátaival megy bulizni, úgyhogy szabad a pálya, be tudsz jutni a lakásába.

- Ezt meg honnan tudtad meg? – Jó, hogy szól, hogy hoztak valamit.

- Van egy hekker ismerősöm, akinél egyébként lakni fogok, amíg vége nem lesz a feladatnak, őt kértem meg, hogy törje fel a nő gépét, legalábbis az e-mailjeit.

- Kösz. – Szóval akkor este akció, jó lenne még előtte aludni, mert ki tudja, mikor érek haza. – Te mész és követed a nőt, nehogy valami balhéba keveredjen, és mielőtt felérne a lakásába, felhívsz. Rendben?

- Persze – bólint rá. – Akkor megyek is. Tényleg, majdnem elfelejtettem. Kaitlyn tíz órakor fog találkozni a barátaival a Night Angel nevű klub előtt. A város másik végén van, legalább háromnegyed óra, míg onnan visszaér ide. Most hazamegyek, hogy kipakoljak és aludjak egy kicsit, de nyolcra itt vagyok. Ha a csaj elhagyta az épületet, hívlak, hogy indulhatsz.

- Időben érj ide, nem akarom már az elején elszúrni a dolgokat.

- Hát persze. Majd jövök. Szia.


***


Miután végre eltűnt a lakásomból, visszamentem a hálóba és lefeküdtem aludni, mert hosszú éjszakám lesz. Beállítottam az órám, hogy hétkor csörögjön, addig pedig alhatok még hat órát.

Felkelek, összepakolom egy táskába a szükséges dolgokat, amik majd kellhetnek a nő lakásához. Matt fél tízkor telefonál, hogy indulhatok, mert a csaj most szállt be egy taxiba a ház előtt. Kilépek a lakásomból, belépek a liftbe és felmegyek egy emeletet, majd megkeresem a kettes számú lakást. A folyosón nincs senki, így nyugodtan odasétálok az ajtóhoz, és kinyitom egy pótkulccsal. Szerencsére a portáról könnyen el lehet csenni az ilyen dolgokat. Amikor elkértem a kocsikulcsot, akkor vettem el ezt is. Belépek a lakásba, de semmi különleges nincs benne. Ugyanakkora belülről, mint a sajátom, bár lehet, hogy egy kicsivel nagyobb. Látszik rajta, hogy egy nő lakik benne, mert elég rendezett. A táskámat ledobom a nappali kanapéjára, hogy egy kicsit körülnézhessek, mielőtt felszerelném a kamerákat. Első utam a hálószobájába vezet, ahol a számítógépében keresek róla használható információkat. Ahogy elnézem, nem tartja a kapcsolatot az apjával, csak ha nagyon muszáj, és segítségre van szüksége. Tudja, hogy veszélyben van, legalábbis a levelezésükből ezt vontam le. Az apja küldte ide, hogy vigyázzon rá, de szerencsére rólam még nem tud, legalábbis egyelőre. Kimegyek a nappaliba a dolgaimért, majd nekilátok felszerelni a szobáit. Valakinek majd át kell passzolnom a megfigyelést, mert nekem semmi kedvem minden nap órákat ülni a monitorok előtt, és azt nézni, hogy éppen mit csinál.


***


Amikor már majdnem végeztem a munkával, megcsörrent a telefonom, Matt volt az.

- Figyelj, a nő elindult, gondolom hazamegy. Összekapott valami hapsival a buliban, túlságosan nyomult a srác, ő meg megunta, és kirohant. Beült egy taxiba, fél óra és otthon van.

- Rendben. Nem vagyok kész, még húsz perc kell legalább – felelem.

- Jó, csak siess, nehogy lebukj.

A telefonomat bedobom a táskába, még befejezem a kamerák felszerelését, leoltom a villanyokat, és kilépek a lakásából. Épp az ajtót csuktam be magam után, amikor kilépett a liftből. Remélem, hogy ezt nem látta meg, mert akkor nekem annyi.

- Elnézést, de engem keres? Csak mert az ajtóm előtt áll, ezért gondolom – kérdezi homlokráncolva. – Miben segíthetek? - Ebből vágd ki magad.

- Igen. Nemrég költöztem az épületbe, egy emelettel maga alatt lakom, az ötös lakásban. Tegnap este találtam egy kulcsot a liftben – lóbálom meg a szeme előtt -, amire a maga emelete és ajtószáma volt ráírva, így felhoztam. Remélem, nem baj.

- Nem, persze. Köszönöm, hogy visszaadta, bár fel sem tűnt, hogy elvesztettem az egyiket – mosolyog rám.

- Megesik az ilyesmi – mosolygok vissza. Tényleg szép nő, bár nem az esetem. Ráadásul mivel ő a feladatom, ezért a saját szabályom megköti a kezem.

- Köszönöm, hogy visszahozta a kulcsomat, de elég fáradt vagyok és késő is van, úgyhogy, ha nem gond, ezt a beszélgetést folytathatnánk máskor is.

- Természetesen, nem gond. – Meg sem kérdezem, mi a neve, úgy kellene tennem, mintha nem tudnám. - Jó éjszakát, Miss... Elnézést, mi is a neve? Be sem mutatkoztunk egymásnak.

- A nevem Kaitlyn, és mivel nagyjából egyidősek lehetünk, mi lenne, ha tegeznénk egymást? – kérdezi.

- Nick vagyok. Akkor szia, és jó éjszakát.

- Neked is. És még egyszer köszönöm a kulcsot.


***


Miután visszaértem a saját lakásomba, elmentem lezuhanyozni, majd megvacsoráztam. Ránézek a monitorokra, amiket még a felszereléssel kaptam délelőtt, mert kíváncsi vagyok, hogy mit csinálhat Kaitlyn. A hálószobában alszik. Tényleg fáradt lehetett, nem csak azért találta ki, hogy engem lerázzon. Azt hiszem, mivel itt nekem sincs ma már több dolgom, elmegyek aludni.

Reggel a telefonom csörgése ébreszt fel. Semmi kedvem felvenni, de mivel a kijelzőn Matt neve villog, mégis megteszem.

- Szia Matt. – Míg beszélek Mattel, felkelek az ágyból és kimegyek a konyhába, hogy főzzek magamnak egy kávét. - Miért hívtál, baj van?

- Szia. Nincs semmi gond, csak gondoltam tudni akarod, hogy a nő körülbelül tíz perce önként beszállt egy sötétített üvegű kocsiba. Megpróbáltam követni őket, de leráztak.

- Nem hinném, hogy baja esne, és ne felejtsd el, hogy a saját felelősségre szállt be abba kocsiba, nem kényszerítette rá senki. Ha valóban azok lettek volna, akikkel Mr. Scott üzletelt, akkor biztos nem fényes nappal rabolnák el, a nyílt utcáról. Különben is, most mondtad, hogy önként szállt be a kocsiba. Szerinted megtenné, ha tudná, hogy bajba kerülhet? Mert szerintem nem. Az a nő ahhoz túl sokat tud a mi világunkról.

- Én csak szóltam, végül is arra kértél meg, hogy figyeljem a nőt, amikor te nem tudod.

- Ez igaz, és köszönöm is, de nem kell minden kis semmiségért felszólni. Szia.

Leteszem a telefont a konyhapultra, elmegyek letusolni, majd felöltözök. Mivel a hűtő már félig üres, és semmi kedvem éhen halni, mihelyst beszéltem Annel, lemegyek a múltkori üzletbe, hogy bevásároljak.

- Szia Ann.

- Szia. Hogy vagy? Minden rendben van a megbízásoddal?

- Igen, nincs semmi gond. Csak azért hívtalak, hogy szerezhetnél valakit, aki a nap huszonnégy órájában a bekamerázott lakást figyelik. Semmi kedvem annyi időt ülni a képernyők előtt. Különben a vállalatnál mi a helyzet?

- Van egy pár gond, de próbálom a te befolyásod nélkül megoldani.

- Mi történt?

- A legutóbbi szállítmánnyal a beszállítóink kifutottak a határidőből, így nem akartam kifizetni nekik a teljes vételárat, de ez nekik nem tetszett, és visszavitték az árut. Azóta szereztem új beszállítót, a régivel pedig felbontottam a szerződést. A tokiói leányvállalatodnál már hiányolják a jelenlétedet. Megtudták, hogy a városban vagy, és még mindig nem mentél be a céghez. Valamikor oda is ellátogathatnál, ha ráérsz.

- Rendben. Majd benézek, bár semmi kedvem hozzá. Most leteszem, mert még be is kellene vásárolnom. Tarts mindent kézben, míg vissza nem megyek, szia.

- Úgy lesz. Szia.


***


Miután beszéltem Annel, felveszem a kabátom, a pénztárcám zsebembe teszem, majd lifttel lemegyek a földszintre. Mivel a bolt, ahol a múltkor is vásároltam, nincs messze a lakásomtól, gyalog indulok el. Nem veszek sok mindent, épp csak amire szükségem van. Mindig is utáltam a háztartásban bármit is csinálni, ezért volt Londonban bejárónőm. Lehet, hogy jobb lenne ide is felvennem egyet, amíg itt tartózkodok.

Majdnem az épület előtt vagyok, amikor Kaitlyn kiszáll, feltételezem abból az autóból, amibe délelőtt is beült. A szememmel keresem Mattet, hogy hol lehet, mert itt kell lennie valahol. Meg is pillantom, az út másik felén áll, és ő is a nőt figyeli. Gyorsabbra veszem a lépéseimet, hogy utolérjem, és tudjak vele váltani néhány szót. Épp az előtérben megy a felvonó felé, amikor odaköszönök neki.

- Szia Kaitlyn! – szólok rá, de nem is fordul hátra. Mi baja lehet? – Kaitlyn? Valami baj van? – érintem meg a vállát. Amikor hátrafordul, elborzadva nézek az arcára. Mi történhetett vele?

- Szia Nick. Ne haragudj, de most semmi kedvem veled beszélgetni.

- De Kaitlyn, mégis mi történt? Egy fa biztos nem ment veled szembe, mert még az se okozna ekkora kárt az arcodban. Ki tette ezt veled? – Ha az apja ezt megtudja, nekem annyi. Az lett volna a feladatom, hogy vigyázzak rá, de nem sikerült megtennem. Azt hittem, amikor reggel Matt felhívott, hogy a csaj beszállt abba a kocsiba, azt önként tette, de ezek szerint valamivel megfenyegethették.

- Ne kérdezősködj, hagyjál békén, nem tartozik rád, hogy mi történik az életemben! – fordít nekem hátat, és otthagyna, de elkapom a karját, és visszarántom. Felszisszen, így eleresztem a kezét, nem akarok még én is fájdalmat okozni neki. Ki tudja, mit tettek vele még azok az állatok, bár van sejtésem róla.

- Kaitlyn, én csak segíteni akarok, de ha nem engeded, akkor nem fogok tudni. Szóval még egyszer megkérdezem, mi történt az arcoddal? Ki tette ezt veled? – Időközben beszálltunk a liftbe, és megnyomtam az emeletének a gombját. Úgy gondoltam, most jobb ha nem hagyom magára.

- Rendben, elmondom. De nem érhetnénk fel előbb a lakásomba? Ott majd elmesélem. Amúgy miért érdekel, hogy ki csinálta ezt velem? Hiszen nem is ismersz.

- Ez igaz, de a szomszédom vagy, és a szomszédok törődnek egymással, vagy nem?

- Valószínű. Nem tudom.

Ahogy felérünk a lakásába, ledobja a dolgait az előtérben, ahová én is lepakolom a vásárolt holmikat, majd bemegy a hálóba, biztos lezuhanyozik meg átöltözik. Mikor itt voltam, nem volt időm mindent megnézni, ezért most körbejárom a lakást. A konyhába érve főzök egy kávét, mert most nagy szükségem van rá, és lehet, hogy neki is. Épp a csészékbe öntöm ki, amikor felöltözve kilép a szobából és leül a nappali kanapéjára. Odaviszem neki a poharat és leülök mellé.

- Elmondod, hogy mi történt?

- Ez egy elég hosszú történet. Gondolom, láttad a kocsit, amiből kiszálltam a ház előtt, igaz? A volt barátom autója volt. Tegnap este felhívott, hogy mi lenne, ha találkoznánk, mert szeretne velem néhány dolgot megbeszélni. Tudtam, hogy nem kellene beleegyeznem a találkozóba, de addig kérlelt, míg belementem. Nem is volt semmi gond addig, amíg el nem hagytuk az éttermet. Már a kocsiban ültünk, amikor átkattant nála valami és nem tudtam megfékezni. Amíg együtt voltunk, addig is voltak ilyen elborult pillanatai, ezért is szakítottam vele. Mindig felkapta a vizet valami apró dolgon, aminek persze én ittam meg a levét. Most például az volt a baja, hogy az egyik kollégám odajött hozzánk köszönni az étteremben, és nem hagyott minket nyugodtan, kettesben megebédelni. Ma nagyon eldurvult a helyzet, eléggé megvert, ezért is néz ki így az arcom. Ezek után szokott általában rájönni, hogy mit tett és elkezd bocsánatot kérni, de nem érdekelt, csak hazahozattam magam vele, és megmondtam neki, hogy tűnjön el az életemből, és hogy soha többé nem akarom látni. Hát, ez lenne az én kis történetem – mosolyodik el keserűen a végére.

- Elmebeteg az exed, az biztos. Jobban vagy már?

- Valóban az, de legalább tanultam az esetből. Igen, sokat segített, hogy elmentem letusolni. Bár az arcom még mindig fáj, és fog is még néhány napig, meg persze a színe se épp elhanyagolható. Nem vagy éhes? Ha gondolod, főzhetek valamit, cserébe, hogy meghallgattál.

- Nem kell, de azért köszönöm. Mennem kellene lassan, mert még ma dolgoznom se ártana. És szerintem neked pedig jót tenne egy kis alvás, nem? Azt pedig, hogy meghallgattalak, nem kell megköszönnöd, ez csak természetes. De most már megyek, majd még beszélünk. Szia, és feküdj le aludni, komolyan mondom.

- Jó, lefekszek. Köszönöm, hogy itt voltál, szia.


***


A lakásomba érve a vásárolt dolgokat beviszem a konyhába, majd később kipakolom. A monitorok előtt megállok, és látom, hogy Kaitlyn megfogadta a tanácsomat, és elment aludni. Mivel nekem a cégem dolgaival is kellene foglalkoznom, ezért leülök a magammal hozott papírjaim közé, hogy a mai napnak legyen valami értelme is, és nekilátok a munkának...




IV. Fejezet – Ismeretlen ismerős




... hogy a mai napnak legyen valami értelme is, és dolgozzak.


***


Általában a cégem ügyeit Ann intézi, persze az én felügyeletem alatt. Tudja rólam, hogy utálom a papírmunkát, de azért néha én is hajlandó vagyok rá, hogy leüljek és átnézzem. Mivel már hiányolnak a cégnél, ezért úgy döntök, hogy bemegyek. Átöltözök, elrakom az irataimat, és lifttel lemegyek a mélygarázsba. Ahogy kilépek a liftből, meglátok két férfit, akik a kocsimnak támaszkodva állnak. Kíváncsi vagyok, kik lehetnek, mert még sosem találkoztam velük. Reagálni sincs időm, amikor két oldalról lefognak, és egy kést érzek a nyakamnál.

- Mit akartok? – Nem akarok nekik ellenszegülni, mert azzal csak bajba keverném magamat, de érdekel, hogy ki küldhette őket rám.

- Csak egy üzenetet szeretnénk átadni. A főnökünk reméli, hogy felismered a veszélyt, és inkább kiszállsz a buliból, semmint hogy megölesd a nőt is, és magadat is.

- Mi a garancia arra, hogy ha kilépek ebből az egészből, akkor nem öltök meg? Így is, úgy is végeztek velem, ha akartok, és ha tudtok.

- Ez igaz, de kockáztatnád a nő életét is?

- Miből gondoljátok, hogy a nő élete jelent számomra akármit is? Hiszen bérgyilkos vagyok, és az ilyenek, mint én, nem éreznek semmit, senki iránt. Ha meghal, az számomra csak egy elbukott megbízás lesz, semmi több. – Remélem elhiszik a hazugságaimat vagy nekem is komolyabb eszközökhöz kell folyamodnom. Szerencse, hogy az egyik fegyveremet elraktam, mielőtt elindultam.

- Valóban, de mint tudjuk, te profi vagy, és ilyesmit nem engedhetsz meg magadnak.

- Valóban. - Túl jól ismerik az előéletemet ahhoz, hogy ezzel átverhessem őket. A kezeimet leszorítják, a fejemet pedig a kocsi tetejéhez nyomják, de valahogy muszáj kiszabadulnom. Mivel nekik háttal állok, az egyiket sikerül lábon rúgnom, de a kés, amit a torkomhoz szorít, még így is megvág. Amikor elereszt, pont annyi időm van, hogy a másik férfit, aki lefogott, orrba vágjam. Remélem, hogy eltörött neki. Előkapom a pisztolyt az övtáskámból, és rájuk szegezem. A nagyobb darab hapsi megpróbálja előszedni a sajátját, de őt mellkason, aki pedig a torkomnak fogta a kést, sípcsonton lövöm. Elrakom a fegyverem, és felveszem a földről az elejtett pengét. Megfogom a fickót, akit sípcsonton lőttem, és úgy, ahogyan ő tette velem, én is a nyakának szorítom a kést. Megremeg, fél tőle, látom a szemében.

- És most, hogy így fordult a kocka, mondd el szépen, hogy ki küldött rám! Ki a főnököd?

- Fogalmad sincs még, hogy mibe keveredtél, de hamarosan megtudod. Mi csak a hírhozók voltunk, jönnek majd nálunk rosszabbak is. Nem árulom el, hogy ki küldött, idővel úgyis megtudod. Nekem mindegy, hogy ki öl meg engem, mert ha elárulom, ő teszi meg, ha nem, akkor te.

- Nekem se számít már, hogy egy emberrel többet, vagy kevesebbet teszek el láb alól. Viszont a halálodat megnehezíthetem. Megkérdezem még egyszer: ki a főnököd? – A kezemmel közben mélyebbre nyomom a pengét a torkában, épp csak annyira, hogy érezze, komolyan gondolom azt, amit mondok. Felszisszen, de más jelét nem adja, hogy fájna neki.

- Ismered, dolgoztál már neki, de nem mondhatom meg, hogy ki az. Sokkal szörnyűbb halált tud ő biztosítani nekem, mint te azt valaha is elképzelheted. Nem nevezhetem meg.

- Akkor meghalsz. - Így is ki fogom deríteni, ki az; lehet, hogy egy kicsit később, de az nem számít. A pisztolyomat a fejéhez szegezem és meghúzom a ravaszt.

Szerencsére a mélygarázsban nincsenek biztonsági kamerák, de a hullákat előbb-utóbb meg fogják találni. Valahogy el kell tüntetnem őket az emberek szeme elől.

- Szia Ann!

- Nick, baj van?

- Most már nem mondhatnám, hogy lenne. Az épület mélygarázsában, ahol lakom, van két halott. El kellene őket takarítani. Hívd Adamat és Dannyt, ők ráérnek, és tiszta munkát végeznek – miközben beszélek Annel, visszamegyek a lakásomba, ugyanis az ingemet már teljesen átáztatta a nyakamból folyó vér.

- Rendben, meg lesz. Megkérdezhetem, hogy mi történt? Nem szoktál csak úgy hullákat hagyni magad után.

- Be akartam menni a céghez, de a kocsimnak támaszkodva már várt rám két férfi. Valaki rámküldte őket, de nem sikerült kiderítenem, hogy ki. Még csak sejtésem sincs róla, hogy ki lehetett a főnökük. Tudták, hogy azért vagyok itt, mert Kaitlynre kell vigyáznom. Ha jól gondolom, akkor Mr. Scott jobban meg tudná mondani, hogy ki az, aki meg akarja ölni Kaitlynt, és most már engem is.

- Megpróbálom elérni személyesen, és megtudni, hogy mi ez az egész, mert telefonon nem volt hajlandó semmi ilyen jellegű információt közölni. Megsérültél?

- Igen, de nem vészes, csak a nyakamon van egy kisebb vágás, de el tudom látni magam, nem lesz gond belőle.

- Jó. Akkor most inkább megyek, megkeresem a megbízónkat, hátha ki tudok deríteni valamit. Vigyázz magadra, szia.

Miközben ellátom a nyakamon lévő sérülést, azon gondolkozom, hogy most mi legyen Kaitlynnel. Nem lóghatok állandóan a rajta, mert annyira még nem ismer, de valahogy meg kell óvnom.

- Szia Matt! Ráérsz? Mert akkor feljöhetnél a lakásomra. Van valami, amit meg kellene beszélnünk.

- Szia, persze. Tíz perc, és fent vagyok nálad, itt állok pont az épület előtt.

- Kösz, akkor majd gyere.

Míg várom Mattet, főzök magamnak egy erős kávét, mert úgy érzem, hogy erre van most szükségem. A csészével a kezemben megyek ajtót nyitni, amikor meghallom a csengőt. Leülünk a kanapéra, a kávéscsészémet pedig az asztalra teszem.

- Kérsz esetleg egyet? – intek a fejemmel a kávémra.

- Igen, megköszönném. Mi történt a nyakaddal, hogy az a fehér kötés éktelenkedik rajta?

- Összetűzésbe keveredtem néhány ismeretlennel. Vagy mondhatnám úgyis, hogy ismeretlen ismerősökkel.

- Mi volt?

- Be akartam menni a céghez, mert Ann mondta, hogy hiányolnak már odabent. Amikor leértem a parkolóba, két férfi várt, egy üzenettel. Én úgy gondolom, hogy a megbízóm ellensége küldhette rám őket. Magam miatt nem aggódom, de Kaitlynt féltem, mert nem lehetek vele minden percben, ahhoz még nem ismer eléggé. Azt hiszem, a lakásában lévő kamerák ellenőrzését is én fogom csinálni, nem bízom másra. Ez a feladat kezd túl veszélyes ahhoz lenni, hogy kiadjam a kezemből a dolgokat. Azért hívtalak fel, hogy megkérjelek, fokozottan figyelj mindent és mindenkit. Ha valaki csak egy pillanatra is gyanúsnak tűnik, azonnal értesítesz. Megértetted?

- Igen, persze, nem lesz gond. Felmész most hozzá?

- Nem, elég, ha innen figyelem, majd ha baj lesz, akkor felmegyek. De a céghez ma még mindenképpen be akarok menni, mert ezt már előre eldöntöttem. Megkérnélek, hogy addig maradj itt, és tartsd szemmel, nehogy valami baja legyen.

Még elmegyek átöltözni, aztán itt sem vagyok. Ahogy kilépek a liftből, már látom, hogy Ann szólt Adaméknek, mert a hírnökök eltűntek. A cégnél a legfelső emeletre megyek fel, ott van az irodám. Ez furcsa; több öltönyös férfi vitatkozik egy fiatal nővel az ajtóm előtt.

- Elnézést, jó napot! Megkérdezhetném, hogy mi folyik itt? – próbálom a hangommal felhívni magamra a figyelmet, ami nehezen, de sikerül.

- Mr. Leaves? Ön itt? Ne haragudjon, nem számítottunk az érkezésére. – Õ lehet az itteni titkárnőm, ha minden igaz.

- Azt látom. Elmondaná, hogy mi folyik itt, vagy magam derítsem ki?

- Persze, azonnal. Amint látja, az urak nagyon idegesek, mert a legutóbbi fegyverszállítmányuk, amit megrendeltek, nem érkezett meg, de mi sem tudjuk, hol lehet. Elvesztettük a nyomát kocsinak, ami vitte. Próbáltuk elérni a férfit, aki a kocsit vezette, de nem jártunk sikerrel.

- Akkor küldjenek valakit utána, és találják meg a szállítmányt, mert csak úgy nem tűnhetett el. A megrendelőket pedig elintézem én, kísérje be őket az irodámba.

Késő este van, amikor végre sikerül mindent elintéznem odabent, és hazamehetek. Matt még a lakásomban van, amikor belépek az ajtón.

- Szia! Sikerült mindent elintézni? - kérdezi tőlem.

- Igen, de most már tudom, hogy miért nem szeretek bejárni dolgozni. Kész bolondokháza, ami odabent folyik. Én mindjárt éhen halok. Rendeljek neked is kaját?

- Persze. Egy pizzát nem utasítanék vissza.

- Történt valami érdekes a nőnél, amíg nem voltam itthon?

- Semmi. De azt hiszem, miután ettem, hazamegyek, mert szükségem lenne már egy kis alvásra, ha nem gond.

- Nem, persze, menj nyugodtan.

Ahogy Matt kilép az ajtón, elmegyek letusolni, és lefeküdni. Fáradt vagyok, és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy amint leteszem a fejem a párnámra, már alszom is.


***


Csak másnap délben vagyok képes kimászni az ágyból, de még mindig álmos vagyok. Bemegyek a fürdőszobába, leveszem a kötést a nyakamról, mert nagyon fáj a seb. Borzasztóan néz ki. Lehet, hogy elfertőződött? Nem hiszem, de jobb lesz, ha megmutatom ma egy orvosnak, legalább felírna rá valami fájdalomcsillapítót.

- Szia Ann! Tudnál nekem intézni egy orvost? Még mára, ha lehet, mert a nyakam nem épp a legszebben néz ki.

- Persze. Ha úgy jó lesz, akkor egy magánklinikára kérek időpontot, ott legalább nem kérdezgetik, hogy mi történt veled.

- Rendben, hívj vissza, ha megvan, hogy mikorra mehetek.

- Majd hívlak, szia!

Míg várom, hogy Ann visszahívjon, addig kimegyek a konyhába, hogy egyek valamit reggelire, és ne üres hassal induljak útnak. Épp a kávémat töltöm ki csészébe, amikor elkezd a telefonom csörögni a pulton.

- Szia Nick! Sikerült elintéznem, kettőre legyél ott a magánklinikán. A kórház a lakásodtól nem messze van, úgyhogy időben oda fogsz érni.

- Köszi. Amúgy van olyan dolog, amit nem tudsz elintézni? Mert mióta alkalmazlak, azóta minden kérésemet teljesíteni tudtad.

- Nem tudom, lehet hogy van. Majd egyszer kipróbáljuk. Jobbulást! Szia!

Mivel már egy óra is elmúlt, és én nem szeretek késni sehonnan, ezért gyorsan letusolok, felöltözök és kilépek a folyósóra. Vagyis csak kilépnék. Az ajtóm előtt a földön ugyanis egy levél vár. Felveszem, és miközben lemegyek a kocsimhoz, elolvasom: „Õk csak a figyelmeztetést vitték, de ha élni akarsz, akkor megfogadod az üzenetet, és lelépsz. A csaj így is, úgy is meg fog halni, nem védheted meg mindentől. Nem kellett volna beleavatkoznod az ügyünkbe. Nem fogod túlélni, ha rajtam múlik. Már nagyon régóta fáj a fogam rád. Ha megtalálsz, én már várni foglak. A halálba sietsz.” Fogalmam sincs, hogy ki küldte, de most ez a legkevésbé sem érdekel, mert iszonyatosan fáj a nyakam.

- Szia Matt! Itt vagy a ház előtt?

- Igen. Miért, gond van?

- El kell mennem itthonról, és megint kaptam egy fenyegető levelet, úgyhogy maradj a ház előtt, és figyeld a nőt. Ha kell, hívj valakit még magad mellé, mert szerintem figyelik, hogy mikor hagyom el az épületet, és be akarnak majd jutni. Nem érdekel, hogy milyen áron, de védd meg Kaitlynt.

- Úgy lesz, de te hova mész?

- A nyakamon lévő sérüléssel el kell mennem egy orvoshoz, mert szerintem elfertőződhetett, bár nem vagyok benne biztos. Bármi van, azonnal szólj! Most megyek, mert időre kell a dokinál lennem, és nem szeretnék elkésni.

- Szia!

Pont időben érek a klinikára, mert a nővér már keresett, hogy hol vagyok. Bekísér az orvoshoz, akinek megmutatom a nyakam. Nem tetszik neki, látom az arcán, de nem kérdez semmit. Ellátja a sebet, szerencsére nem fertőződött el, de ír fel fájdalomcsillapítót, és közli, hogy minden nap legalább háromszor kössem át. Megköszönöm, majd hazaindulok. Valami nem stimmel, mert az épület előtt két rendőrautó is áll. Lemegyek a mélygarázsba, aztán a lifttel fel Kaitlyn emeletére. Matt a folyosón áll a rendőrökkel, fogalmam sincs, hogy mi történik.

- Matt? Mi a fene folyik itt? Miért vannak itt a zsaruk? És Kaitlyn?

- Sajnálom Nick, de már nem tudtalak értesíteni. Valaki kihívta a rendőrséget, valami nagy zajt hallottak a szomszéd lakásból, és megijedtek. Magamról is csak annyit hazudtam nekik, hogy itt lakom a házban és hallottam, hogy mi történt, ezért jöttem fel. Biztos, hogy köze van ahhoz, hogy már téged is megfenyegettek. A lakásból csak annyit láttam, amennyit a rendőr válla felett ki tudtam venni. Az egész lakás fel van bolygatva, mindent feltúrtak.

- Hol voltatok az alatt, míg ez az egész történt?

- Végig az épület főbejáratát figyeltük meg, de valószínű, hogy a hátsó bejáraton jutottak be. Nem is gondoltam arra, hogy oda is állítsak valakit.

- Mi vagy te, kezdő, hogy ilyesmi ne jusson eszedbe?

- Sajnálom, Nick, de ne tegyél úgy, mintha te nem hibáztál volna még semmiben.

- Ilyen fontos megbízásban még nem. Erre kértelek meg, ez lett volna a feladatod, még mondtam is, hogyha kell segítség, akkor hívjál valakit magad mellé! - Nagyon ideges vagyok. - És Kaitlyn? Vele mi van? Tudsz egyáltalán valamit róla?

- Sajnálom, Nick...




V. Fejezet - Elveszve




- És Kaitlyn? Vele mi van? Tudsz egyáltalán róla valamit?

- Sajnálom, Nick...


***


- Sajnálod? A sajnálatod itt most édeskevés. Még egyszer megkérdezem: mi történt? Hol van Kaitlyn? És most tényeket akarok hallani, nem pedig azt, hogy mit bénáztál el.

- Nick, fogalmam sincs, hogy hol van. Mire felértem, akkora már csak a rendőrök voltak itt, senki más. Elhurcolták magukkal. Hogy kik? Ne kérdezd, mert én sem tudom.

- Akkor szerinted mégis hogy a francba fogom megkeresni őt? Ha valami baja lesz, akkor utána veled számolok el, erre felkészülhetsz már most!

- Most inkább foglalkozzunk azzal, hogy hogyan fogjuk megtalálni őt. Higgadj le, és próbálj meg józanul gondolkodni, mert ha most nekiállsz dühöngeni, az nem sokat segít rajtunk.

- Először is visszamegyünk a lakásomba, mert már így is gyanút fog kelteni, hogy itt szaglászunk. – Közben beszállunk a liftbe és lemegyünk az én emeletemre. – Felhívod valamelyik ismerősödet, bánom is én, hogy kit, és megszerezteted vele a rendőrségi jelentéseket. Tudni akarom, hogy pontosan mi történt, és hogy mi van Kaitlynnel. Beszélnem kell Ann-nel is, hogy mit derített ki a megbízómtól. Megkértem rá, hogy beszéljen vele, kivel üzletelt, mivel biztos vagyok benne, hogy ő küldte rám az embereit, és ő raboltatta el Kaitlynt is. – Idegesen kezdek el járkálni fel alá a lakásban, hiszen valamiről biztosan megfeledkeztem.

– Hát persze, a kamerák! - Odamegyek a felvevőkhöz, amik rögzítették, hogy mi történt a lakásban. Berakom a lemezt lejátszóba, visszatekerem egy órával előbbre, körülbelül addig a pillanatig, amikor elmentem itthonról. Elkezd pörögni a felvétel, feszülten figyelem, hogy mi fog történni. Nem sokat kell várni, és megjelenik három fickó az ajtaja előtt, szerencse, hogy oda is tettem egy kamerát. Becsöngetnek, Kaitlyn pedig gyanútlanul nyit ajtót nekik. Belökik, az egyik lefogja és rádobja a kanapéra. A másik kettő elkezdi feltúrni a lakást, keresnek valamit. Amikor nem találják meg, Kaitlynt kezdik el kérdezgetni, de úgy nézem, hogy fogalma sincs, hogy miről beszélnek és hogy mit akarnak tőle. Nem tesznek vele semmit, nem bántják. Megragadják a karját és kivonszolják a lakásából.

- Legalább egyelőre nem akarták bántani, és ez jó jel – szólal meg Matt a hátam mögött.

- Igen, de ki tudja, hogy mit tettek azóta vele, vagy mit fognak vele tenni egyáltalán. Bármit kinézek ezekből az emberekből. Tudom, hogy milyen a természetük, hisz én is egy vagyok közülük – sóhajtok. - Meg kell találnom őt, mielőtt nagyobb baja lesz.

Odamegyek a kabátomhoz, amit a kanapéra dobtam le, és kiveszem belőle a telefonomat.

- Szia, Ann! Gond van.

- Szia! Mi történt?

- A kért időpontra elmentem a dokihoz, de közben Kaitlynt elrabolták. Jó lenne, hogyha Mr. Scottot még nem értesítenéd erről, de azért nem ártana, ha elmondanád, hogy ki volt az, akivel összebalhézott. Körvonalaiban ez a helyzet, de jobban örülnék neki, ha ide utaznál, mert innen könnyebb lenne elintézni a dolgokat.

- Mr. Scott-tól annyit sikerült megtudnom, hogy valamiféle információkereskedelembe került bele. A lényege az, hogy az ügyfele, akinek dolgozott, drogot akart behozatni az országba. Ez még nem is lett volna gond, mert az üzlet sikeres volt. A baj ott kezdődött, hogy a férfiról információkat adott el. Ezért próbálják meg eltenni őt láb alól. Hogy kinek adta el az infókat, azt még nem sikerült kiderítenem, de ezek szerint ő áll az egész bonyodalom a hátterében is.

- Ez az egész ügy kezd egyre zűrösebb lenni. Majd ha ideértél, megbeszéljük. Ha megérkeztél, hívj fel, és Matt kimegy érted a reptérre.

- Azonnal indulok, már foglaltam magamnak jegyet a legközelebbi tokiói járatra, addig pedig hazaugrok, és becsomagolok. Majd hívlak, ha megérkeztem. Szia!

- Szia!


***


Miután beszélek Ann-nel, a telefont ledobom a konyhapultra és visszamegyek a géphez, hogy ismét megnézzem a felvételeket, remélhetőleg majd találok is rajta valami érdekeset. Ha ideért, meg fogom vele vizsgáltatni a levelet is, amit kaptam, hátha attól okosabbak leszünk. Valószínű, hogy ismerem a férfit, aki a hírhozókat, a levelet, és most Kaitlyn elrablóit küldte. A levélben azt írta, hogy már rég óta vár rám. Ki a fene lehet? Sokaknak tettem már keresztbe, de fogalmam sincs, hogy ez most mi akar lenni. Rajtam akarnak bosszút állni, vagy Mr. Scott miatt van ez az egész? Vagy csak belefolytam egy olyan dologba, amibe nem kellett volna?


***


A felvételeken nem találok semmi különöset, de az emberek arcképét meg lehetne nézetni, hátha valamelyik adatbázisban rájuk találnánk.

- Matt! – szólok neki, mert fogalmam sincs, hogy hova tűnt.

- Igen? – jön be a nappaliba.

- A hekker ismerősöd, akinél laksz, ráér?

- Persze, de miért?

- Mert a felvételeken lévő arcképeket kinagyíthatná, és a rendőrségi nyilvántartásokban rákereshetne, hogy kiderítse, kik ezek.

- Rendben, szólok neki. Amúgy beszéltem az egyik ismerősömmel, megpróbálja majd eltüntetni a jelentéseket, de nem ígér semmit biztosra, mert mindenhol nyoma marad egy ilyen esetnek. Amúgy a nő lakásán lévő kamerákkal mi lesz? – kérdezi.

- Nem hinném, hogy a rendőrök megtalálják majd, mivel elég jól elrejtettem őket. De most ez érdekel a legkevésbé. Nem tudom, hogy ennek az ügynek mi lesz a kimenetele. Az egész kezd egyre zavarosabb lenni a számomra.

- Ezzel most mire gondolsz?

- Először is, amikor megkaptam a megbízást, Mr. Scott nem mondott semmit arról, hogy miért került bajba. Csak arra hatalmazott fel, hogy vigyázzak a lányára, mindenáron. Ezután fogalmam sincs, hogy ki és miért rám küldött két hírhozót, akik azt az üzenetet adták át, hogy lépjek ki az ügyből, vagy nagy baj fog származni belőle. A végén tudtam meg, hogy Kaitlyn és Mr. Scott miatt van az egész. Nem sokra rá, hogy megöltem a két férfit, egy levelet találtam az ajtóm előtt, amiben újra megfenyegettek, viszont ebben már volt utalás arra, hogy a hapsi ismer engem, és úgy hangzott, mintha bosszút akarna rajtam állni. Most pedig elrabolták Kaitlynt.

- Nem tudom, Nick. Nekem ez az egész gyanús. Olyan, mintha Kaitlynt csak arra használnák fel, hogy téged tőrbe csaljanak. Mi van akkor, ha nem is Kaitlyn vagy Mr. Scott érdekli őket, hanem te? Csak épp kapóra jött nekik, hogy te vállaltad el a feladatot – gondolkozik el.

- Lehetséges. Mivel elég sok embernek keresztbe tettem fogalmam sincs, hogy ki az. Egyszerűen nem tudom, hogy most mit kellene tennem.

- Szerintem először is találjuk meg Kaitlynt, aztán majd foglalkozhatunk a többivel. Viszont ha ez tényleg csapda, akkor jobb lesz vigyázni.

- Azt hiszem, szólok Adamnek és Dannynek, hogy szerezzenek komolyabb fegyvereket, mert most azok kellenek – indulok el a konyha felé.

- Ann mikor érkezik? – szól utánam Matt.

- Nem tudom, de azt mondta, hogy majd telefonál, ha ideér, hogy ki tudjak érte menni a repülőtérre.

- Ha gondolod, kimegyek én – ajánlja fel.

- Azt megköszönném, mert most semmi kedvem vezetni, emellett jó lenne az üggyel is haladni valamit.


***


Adam második csörgésre veszi fel a telefont, így gyorsan meg tudom beszélni vele a dolgokat. A múltkori helyen fogok velük találkozni, egy óra múlva. Azt mondta, hogy ha bármi gond van, szóljak és azonnal jönnek. Remélem, hogy nem lesz szükségem a segítségükre, és Mattel el tudjuk majd intézni a dolgokat, de ha mégis, akkor nem fogok habozni. Tudom, hogy meg lehet bennük bízni, de azért az életemet nem tenném a kezükbe.

- Nick – jön be Matt a konyhába. – Beszéltem Soujival, a hekker ismerősömmel, és azt üzeni, hogy küldd át a felvételt, és azonnal nekilát. Ha nem gond, ezt már megtettem helyetted, míg értesítetted Dannyéket.

- Persze, nem gond, kösz.

- És most mi legyen?

- Megvárjuk, hogy a haverod mit intéz a képekkel, addig én elmegyek a fegyverekért. Ha gondolod, gyere velem. Kaitlyn lakásába is fel szeretnék nézni, hogy megtudjam, hogy mit kereshettek nála. Mert hogy valami után kutattak, az biztos. Feltúrták a lakását, és ennek kellett valami okának lennie. – Mi lehet az, ami annyira érdekelte őket??

- Szerinted mit lehet az?

- Nem tudom, ötletem sincs – gondolkozok el ezen az egészen. – Mi van akkor, ha azt hitték, hogy az apja által megszerzett információkból nála is van egy adathordozón? Lehet, hogy azt gondolták, a biztonság kedvéért adott neki is egy másolatot.

- Ez is szóba jöhet – kel fel a székről, ahol eddig ült. – Akkor hova megyünk először? Kaitlyn lakására vagy a fegyverekért?

- Először a felszerelésért, majd csak akkor megyünk Kaitlyn lakására, ha visszajöttünk. Szerintem még ott vannak a rendőrök, úgyhogy óvatosnak kell lennünk. Nem szeretnék ebből is rosszul kijönni.


***


Elindulok a bejárati ajtó felé, út közben felveszem a kabátom, elteszem az irataimat, és lemegyünk Matt-tel a mélygarázsba. Ahogy kikanyarodok a kocsival a garázsból, látom, hogy a rendőrautók még mindig a ház előtt állnak. Jó ötlet volt, hogy nem most mentünk fel a lakásba körülnézni.

A múltkori találkozóhelyen csak Adam vár ránk, mert Dannynek akadt valami dolga. Megköszönöm neki a fegyvereket, és megbeszélem vele, hogy ha gond van, akkor szólok. Nem sokáig beszélgettem vele, mert Mattet is hívta az ismerőse, hogy kész van a képekkel és visszaküldte őket.

A lakásba visszaérve azonnal a gépemhez megyek és megnézem a fotókat. Nem találta meg őket egyik nyilvántartásban sem, de szerintem nem azért, mert olyan tiszta lenne az előéletük. Ezek szerint valami nagykutyának lehetnek az emberei, és fontosak annyira, hogy elintézze nekik, hogy ne kerüljenek bele semmilyen nyilvántartásba sem. Ennyit erről a szálról, innen nem derítettünk ki semmit. Ha legalább a lakásban, vagy a rendőrségi jelentésben találnék valami fontosat, az már előbbre vinné az ügyet.

- Nick!

- Tessék! – fordulok Matt felé.

- Felnézünk a nő lakására? Nemrég mentek el a rendőrök, úgyhogy indulhatunk, ha gondolod.

- Jó, menjünk – sóhajtok.

- Mi az? – kérdezi.

- Nem tudom, semmi tervem nincs, hogy most mit kellene tennem. Ha Kaitlyn lakásán se találunk semmit, akkor már csak a rendőrségi jelentés maradt, végső esetben pedig Mr. Scott.


***


Ahogy felérünk Kaitlyn lakására, Matt kinyitja az ajtót, amit a rendőrség zárt le. Belépünk a lakásba, Matt a nappali, én a hálószoba felé megyek. A hálószobát ugyanúgy felforgatták, mint a ház többi részét, így nem is csodálkozok a rendetlenségen, ami fogad. Elkezdek kutakodni az asztalán, hátha találok valami érdekeset. Megnézem a laptopját, amit furcsa mód itt hagytak, de nem találok semmi említésre méltót rajta.

- Nick – kiabál be Matt a szobába. – Gyere csak ki ide, találtam valamit.

- Mi az?

- Emlékszel, amikor azt mondtad nekem, hogy a csajnál lehet valami az apjától? Hát valóban van nála, csak szerintem ő erről nem is tud – lenget meg a szemem előtt egy CD-t.

- Honnan tudod, hogy az van rajta?

- Amíg te bent voltál a szobájában, én lementem a laptopodért és elkezdtem keresgetni a CD-i között. Mivel nem sok írott van neki, ezért jutott eszembe az, amit te mondtál. Nem is kellett sokáig keresgetnem, mert egyből megtaláltam. Úgy nézem, neki hiába vannak a CD-i, de nem hallgatja őket, ezért nem vehette észre ezt sem.

- Mi van rajta?

- Nevek, címek, összegek. Fogalmam sincs, mi lehet ez, valami listának tűnik. Ez lehet az, amit megszerzett az ügyfelétől Mr. Scott.

- Legalább most már tudjuk, hogy mi kell nekik. Egy a baj vele, mégpedig az, hogy ez Kaitlynhez még mindig nem visz közelebb.

- De legalább nálunk van az, amit kerestek.

- Menjünk, nem szeretnék rendőrökkel találkozni, ha esetleg visszajönnének.

Ahogy visszaérünk a lakásomba, rendelek valami kaját az egyik közeli étteremből, mert ma még egyikőnk sem evett semmit. Épp leülnénk enni, amikor megszólal a telefonom. Rejtett szám, nem tudom, hogy ki lehet az.

- Igen? – szólok bele a telefonba.

- Csodálkozok rajta, hogy még nem jöttél rá ki vagyok, pedig azt állítják rólad, hogy profi vagy.

- Ki maga? – Matt odaáll mellém, hogy hallja mit beszélek.

- Az úgy már nem lenne izgalmas, ha most elárulnám, ki vagyok. Majd te szépen rájössz, magadtól.

- Mi van Kaitlynnel? Jól van?

- Egyenlőre igen, de ez az állapot nem fog sokáig tartani, ha nem teszed azt, amit mondok.

- Mit akar, mit tegyek? – A hangom nyugodtnak tűnik, bár egyáltalán nem vagyok az.

- Van nálad valami, ami az enyém volt. Ezért lettél felkérve a megbízásra is. Szerezd meg nekem, és akkor talán életben hagyom a lányt. Ne próbálkozz semmivel, mert úgyis rájövök. Ne keress, majd én hívlak.

- Rendben.

Ki a fene lehet ez? Én már nem értek semmit sem. Mi folyik itt, körülöttem? Mibe keveredtem egyáltalán? Ha Kaitlynnek valami baja lesz, az csakis az én hibám lesz. Nekem kellett volna őt megvédenem, de képtelen voltam rá. Mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy megtaláljam. Bármi áron...




VI. Fejezet – Tények és találgatások




Nekem kellett volna őt megvédenem, de képtelen voltam rá. Mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy megtaláljam. Bármi áron...


***


- És most mit fogunk tenni?

- Nem tudják, hogy nálunk van a CD, és ez jó jel. Azt mondta a hívó, hogy már rég rá kellett volna jönnöm, ki ő. Nem hiszi el, hogy még nem tudom, merthogy állítólag profi vagyok.

- Van egyáltalán ötleted arra, hogy ki lehet ez a férfi?

- Még csak sejteni sem sejtem, hogy ki lehet az. Nagy a baj, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek – sóhajtok.

- Mit mondott még a férfi?

- Hogy ne keressem, majd ő megtalál. Kaitlynnek addig nem esik bántódása, amíg nem próbálkozok semmivel. És hogy keressem meg azt a valamit, ami az övé. Ez már megvan – mutatok rá a a CD-re.

- Mi lenne, ha átnéznéd a lemezt, hátha abból megtudsz valamit. Legalább kiderítenénk, hogy kik vannak a listán és hogy milyen lajstrom ez egyáltalán.

- Inkább meghagyom Ann-nek, nemsokára úgyis itt lesz, majd ő kiderít róla minden lényeges információt – felkelek a kanapéról, ahol eddig ültem, és kimegyek a konyhába enni valamit.

- Elmenjek érte a reptérre? – jön utánam Matt is.

- Elég elindulnod akkor, ha majd telefonál. Én addig ledőlök és alszok egy kicsit, mert úgysem tudok most semmit sem tenni. Ha visszaértetek, majd kelts fel.

- Jó, felébresztelek.


***


Bemegyek a fürdőszobába, gyorsan letusolok és lefekszek aludni. Nagyon fáradt vagyok, mégsem tudok egy percet sem pihenni, mert folyamatosan jár az agyam. Mi lehet Kaitlynnel? Mit csináltak vele? És ki lehet ez a titokzatos férfi?

Azt állítja, hogy ismernem kellene, pedig nem rémlik semmi, ami erre utalna. Valaki olyan lehet, akinek megöltem egy fontos személyt az életében, és most így akar bosszút állni rajtam. De ki lehet? Egyszerűen semmi sem jut az eszembe, és ez lassan kikészít.


***


Mivel aludni úgysem tudok, felkelek az ágyból és kimegyek a nappaliba. Matt a kanapén fekszik, és a tévét bámulja, valami japán műsor megy benne. Ahogy észreveszi, hogy kijöttem, felém fordul.

- Mi az, nem tudsz pihenni?

- Nem igazán, folyamatosan csak gondolkodok.

- Nekem sincs semmilyen tervem, hogy mit kellene tennünk. Az a férfi, mármint a megbízód... Beszéltél egyáltalán vele valaha is?

- Nem, a megbízásokat mindig Ann intézi és ő is mondja vissza őket. De miért kérdezed?

- Csak kíváncsi voltam. Arra gondoltam, lehet, hogy az ő keze van az egészben.

- Ezzel mire célzol?

- Emlékszem, hogy olvastam az egyik aktában, amiben a megbízást kaptad, hogy a férfi apád egyik üzlettársa volt, és hogy átverte, ő pedig erre válaszul megszakított vele minden kapcsolatot. Lehet, hogy a férfi most rajtad akar bosszút állni, mivel az apádon már nem tud.

- De miért most? Én ezt nem értem. Ha igaz is lenne, amit te most felvetettél, akkor Mr. Scott tervelte ki az egészet, és csak azért küldött ide, hogy könnyebben elkaphasson. De milyen szülő az, aki a saját gyerekét használja csalinak?

- Mint ha nem tudnád, hogy ez nálunk megszokott jelenség. Ahhoz, hogy elérjenek valamit, bármit képesek megtenni. És különben is, nem hinném, hogy bántaná a saját lányát. Amit pedig a felvételen láttunk, az pont annyi volt, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy, úgymond, ránk ijesszen.

- Ebben az egészben, amit mondasz, lehet igazság, bár nekem ez még nem jutott eszembe. Ha legközelebb telefonál, akkor megpróbálom kideríteni, hogy tényleg ő-e az. Ha nem, akkor se történik semmi, legfeljebb megint nem haladtunk az üggyel semerre. – Végszóra a telefonom is el kezd csörögni az asztalon. Felveszem, de csak Ann keres.

- Szia, megérkeztél? – kérdezem.

- Igen, itt vagyok a reptéren.

- Rendben. Matt kimegy érted, várd meg a kijáratnál. Körülbelül húsz perc és ott lesz.

- Köszi, szia! – A telefont visszateszem az asztalra, és Matt felé fordulok.

- Indulhatsz Annért, nemrég szállt le a gépe.

- Megyek – kel fel a kanapéról és veszi fel a kabátját. – Elvihetem a kocsidat?

- Nyugodtan. A bejárati ajtó melletti szekrény tetején van a kulcs. Vigyázz az autóra, mert én is csak bérlem.

- Jó, sietünk vissza, szia!

- Szia!


***


Ahogy Matt kilép a lakásból, leülök a laptopommal nappaliban, berakom a lejátszóba a Kaitlyn lakásáról elhozott lemezt és elkezdek a nevek között keresgetni. Néhány név ismerős közülük, mert vagy én, vagy az apám már üzletelt velük. Lehet hogy Mattnek tényleg igaza lesz és az egészet Mr. Scott találta ki? Ki kell valahogy derítenem.

Annyira elgondolkozok ezen az egészen, hogy csak arra figyelek fel, amikor Ann belép az ajtón.

- Szia, rég láttalak! – mosolygok rá – Milyen volt az út?

- Hosszú, és fáradt vagyok. Szóval, mi az a nagy probléma, amit nem tudsz nélkülem megoldani?

- A nagy részét már tudod a dolgoknak. A laptopomban van egy CD, a neveket kellene lenyomozni róla. Ki kicsoda, meg ilyenek. Menni fog?

- Persze, de azért közben elmesélhetnéd részletesen, hogy mi a helyzet.

- Amúgy Matt hol van? – Észre sem vettem eddig, hogy nincs a lakásban.

- Kitett az épület előtt, és azt mondta, hogy még van egy kis elintéznivalója, meg hazaugrik, majd jön.

- Értem. Hol is kezdjem...

- Mondjuk az elején? – fűzi hozzá a megjegyzését Ann mosolyogva. Szeretem az optimizmusát.

- Szóval azt tudod, hogy a dolgok honnan indultak. Most már ott tartunk, hogy mióta megfenyegettek, elrabolták Kaitlynt. Kerestek nála valamit, ezt már megtaláltuk. Azt nézed épp a laptopon. Azt gondoljuk Mattel, hogy ezeket az adatokat adhatta el Mr. Scott a férfiról. De mi van akkor, ha nem is létezett az az ügyfele?

- Hova akarsz ezzel kilyukadni?

- Még magam sem tudom. Mi van akkor, hogyha csak azért lett kitalálva ez az egész, hogy engem idecsaljon? Mi van, ha csalás minden és csak én kellek neki?

- Lehetséges. Már bennem is felmerült valami hasonló, csak nem említettem. Nekem ebben az egészben az volt a furcsa, hogy soha nem akart információkat kiadni arról, hogy mi történt. Nem szándékozott soha magától közölni semmit, mindig úgy kellett kérdezgetnem őt.

- Akkor szerinted is lehet valami ebben?

- Szerintem igen, de megpróbálok valamit... - elkezd az asztalon rezegni a telefonom, azonnal mind a ketten odakapjuk a fejünk. Rejtett szám megint.

- Igen?

- Megtaláltad már amit elloptak tőlem? – kérdezi.

- Persze Mr. Scott, de ez attól függ, hogy magának mennyit ér meg, hogy visszakapja. Vagy magának nem is számít a CD, csak engem akart elkapni? – Idegesen várom a válaszát, mert lehetséges, hogy most nagyon mellényúltam.

Hosszú csend után szólal csak meg: – Reméltem, hogy hamar ki fogod találni, ki vagyok.

- Miért kellett ezt tennie? Ha egy átlagos bérgyilkost rám küld, az is megoldotta volna a problémáját.

- Lehet, de akkor nem tudtam volna veled így játszadozni. Minden lépésed az volt, amire épp számítottam. Nem volt nehéz téged távolról irányítani. Biztos kíváncsi vagy rá, hogy miért tettem. Az apád tönkretett, az akkori összeköttetéseimmel együtt. Elölről kellett felépítenem mindent.

- És Kaitlynnel mi van?

- Õ csupán a résztvevője volt ennek. Feláldozható...

- A saját lánya? – szólok közbe hitetlenkedve.

- Kevesen tudják, de nem a lányom. A feleségem megcsalt a házasságunk alatt, ezért váltam el tőle. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy megöljem, vagy esetleg megölessem. Csupán azért törődtem mindig annyit vele, mert ő az egyetlen „gyermekem”.

- És most mi legyen?

- Neked Kaitlyn kell, nekem pedig te kellesz. Ha meg akarod menteni őt, akkor ajánlom, hogy legyél ott, ahol mondom.

- Hol? Mikor?

- Tokió belvárosától nem messze van egy használaton kívüli raktárépület. Pontban tíz órakor legyél ott. Ne próbálkozz semmivel! Ha úgy gondolod, hozd magaddal az embereidet, velem is ott lesznek.

- Kaitlynnel mi legyen?

- Õ épségben távozhat, ha veled lerendeztem az ügyem.

- Miért nem hiszem el ezt magának? Ha engem sikerült megölnie, akkor őt is meg fogja. Arra készüljön fel, hogy maga fog holnap meghalni, nem én. – A telefont kinyomom, és ledobom az asztalra.

Nem tudom mit tegyek, hogy Kaitlynnek ne essen semmi baja, és lehetőleg én is megússzam élve ezt az egészet. Legalább tudom, hogy Mr. Scott forgatta fel teljesen az életem.

Az ablaknál állok és kinézek rajta, amikor Ann odajön mögém és megérinti a vállam. Megfordulok és nekitámaszkodok a teraszajtónak.

- Jól vagy? – aggódva kérdezi, hallom a hangján.

- Végig átvert. Mindent úgy tettem, ahogyan ő arra számított. Teljes nyugalommal belesétáltam a csapdájába, és még csak fel sem tűnt semmi. Holnap fogunk találkozni és remélem, hogy Kaitlynt meg tudom menteni. Nem is a lánya. Te tudtad ezt? Komolyan mondom, hogy nagyon kezd elegem lenni ebből az egészből.

- Gyere, ülj le a kanapéra! – irányít felé. – Először is nyugodj meg, és szervezzük meg a holnapi találkozótokat. Utána pedig elmész aludni, mert ahogy látom, már teljesen ki vagy készülve. Kiket akarsz magaddal vinni?

- Jó lenne ha Danny és Adam is el tudna jönni, és Mattnek is mindenféleképpen szólni kell. A fegyvereket majd Dannyék hozzák, bár már kértem tőlük néhányat, de jobb lenne, ha minél több lenne nálunk. És tárak is kellenek. Csak egy kocsival megyünk majd, nem akarok feltűnést. Jó lenne ha valaki előtte szétnézne az épületben, hogy milyen lehetőségeink vannak a menekülésre, ha arra kerülne sor. És akarok egy tervrajzot is róla, majd te szerzel valahonnan. Nem tudja még, hogy mibe keveredett.

- És Kaitlynnel mi lesz?

- Meg fogom menteni, és nem fog baja esni. Megpróbálom úgy kihozni, hogy ne történjen semmi vele.

- Nick, kérdezhetek valami személyeset? Tudod, hogy bennem megbízhatsz és nem élek vissza semmivel.

- Persze, tudom, de mit szeretnél? – kérdezem gyanakodva.

- Miért aggódsz ennyire Kaitlyn miatt? Régóta ismerlek és még soha nem láttalak ilyennek. Mindig megfontoltan hozod meg a döntéseidet, most pedig teljesen szét vagy zuhanva. Mi bajod van?

- Nem gondoltam, hogy ennyire észrevenni.

- Nyugi, szerintem én is csak azért vettem észre, mert tudom, milyen vagy, és nem azért, mert feltűnő lenne. Szóval mi a helyzet Kaitlynnel?

- Nem tudom még magam sem. Teljesen bizonytalan vagyok vele kapcsolatban. Nem is ismerem, és egyáltalán nem kellene így éreznem iránta. Fogalmam sincs, hogy mi ez, csak azt tudom, hogy vigyázni akarok rá, és mindentől meg akarom védeni. Hülyén hangzik, igaz?

- Egyáltalán nem. Szerelmes vagy belé?

- Nem tudom, az nem lenne helyes. A saját szabályomat szegném meg, ha az volnék. És mellettem milyen élete lenne? Belegondoltál már ebbe egy kicsit is? Ráadásul már biztos tudja, hogy mi, és hogy kicsoda vagyok, és gyűlöl vagy megvet. Nem hinném, hogy valaha is tudna egy olyan embert szeretni, amilyen én vagyok. Kár ezen gondolkozni, mert úgysincs semmi értelme. – Felkelnék a kanapéról, de Ann a karomnál fogva visszaránt.

- Fogalmam sincs, hogy honnan szedsz össze ennyi hülyeséget, de sok dolog van, amiben tévedsz. Nem ismerem Kaitlynt, így nem tudhatom, hogy mit gondol erről az egészről. De téged ismerlek, és tudom, hogy milyen vagy. Nem hinném, hogy gyűlölni fog azért, mert megmented az életét. És hogy megvetne? Kétlem. Az szabályod pedig egy baromság. Egy bérgyilkos már nem is lehet boldog? Nem gondolod, hogy túl sokat szenvedtél már eddig és mostmár megérdemelnél egy kis boldogságot? Mert én így látom. Nagyon jó élete lenne melletted, Nick. Nagyon jó ember vagy, csak ezt nem látod meg valami miatt. Mindenkinek meg akarsz felelni, de vedd már észre, hogy senki nem vár el tőled semmit. Pontosan az a lényeg az egészben, hogy te nagyon tudnál szeretni. Nem hallottad még azt, hogy aki nem kapott elég szeretetet gyerekkorában, az felnőttként mindenkinél többet tud adni? Hm? Gondolkozz el ezen egy kicsit. És most menj aludni, én addig elintézek mindent, hisz ezért vagyok itt. És most indulj, ne kelljen kétszer mondani! – mosolyodik el a végére.

- Megyek már, csak egy pillanat. Köszönöm – ölelem meg.

- Jól van, de most már menj pihenni, mert holnap nagyon fáradt leszel.


***


Nem tudom, hogy mi fog holnap történni, de bízom abban, hogy Kaitlynnek nem esik majd semmi baja. Ann-nek igaza van, ilyen könnyen nem adhatom fel. Nem sok alkalmam volt arra az életemben, hogy boldog legyek, de most sikerülhet, és ezt nem hagyhatom ki. Nem tudom, hogy mi vonz annyira feléje, de van benne valami, amire nekem igazán szükségem van. Talán most jutottam el ahhoz a ponthoz az életemben, amikor képes lennék feladni akár a gyilkolást is, ha arra kérne, de ez még odébb van. Először még az életét kell megmentenem és túljutnom a holnapi napon, aztán majd ráérek vele is mindent megbeszélni.

Nem hagyhatom cserben. Most nem. Szükségem van rá. Mindennél és mindenkinél jobban.




VII. Fejezet – Félelem




Nem hagyhatom cserben. Most nem. Szükségem van rá. Mindennél és mindenkinél jobban.


***


Nem sokat aludhattam, mert amikor reggel felkelek, nagyon fáradtnak érzem magam. Egyáltalán nem pihentem ki magam, pedig most nagy szükségem lenne rá, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Most érzem csak igazán, hogy az elmúlt napok eseményei mennyire kifárasztottak. Nem jutottam sokkal előrébb, de legalább azt már tudom, hogy Kaitlynnek nincs semmi baja, és hogy ma látni fogom. Ha szerencsénk van, akkor élve megússzuk ezt az egészet. Amint végeztem ezzel az üggyel, visszautazok Londonba, és remélem, hogy ő is velem fog tartani. Ha nem is azért, hogy velem legyen, hanem csak azért, hogy ott éljen, az nekem már elég lesz. Ott tudnám, hogy biztonságban van, nem úgy, mint itt.

Felkelek az ágyból, és kimegyek a konyhába. Ann épp reggelit készít, így csak leülök a pult mellett lévő székre.

- Jó reggelt! Jól aludtál? Esetleg éhes vagy? Vagy innál egy kávét? – zúdítja rám a kérdéseit egyszerre. Hogy tud ilyen éber lenni korán reggel? Én még félig alszok, ő meg már pörög.

- Neked is! Fáradt vagyok, mintha semmit sem aludtam volna. Nem, nem vagyok éhes, de azért egy kávét meginnék. Köszi – a fejemet a pultra hajtom, és úgy kérdezem meg tőle, ami most engem a legjobban foglalkoztat. – El tudtál valamit elintézned?

- Igen, sikerült Dannyékkel beszélnem, hogy szerezzenek normális felszerelést neked, és maguknak is fegyvereket. Õk és Matt mennek majd veled este a találkozóra. Adam azt üzeni, hogy elmegy és körülnéz az épületben, én pedig megszereztem a tervrajzot, úgyhogy ha ráérsz és felébredtél – mosolyodik el, – akkor nézd át.

- Köszönöm, de akkor megkapom a kávém vagy sem? – emelem fel a fejem.

- Persze, csak azért tényleg jó lenne, ha estére felébrednél. Most nem hibázhatsz, ugye tudod?

- Igen, tudom. Máson se jár az agyam, csak ezen. Nem tudom, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkifejlete, és ez teljesen kikészít.

- Próbálj megnyugodni, és tiszta fejjel gondolkodni, mert így csak magadat fogod bajba keverni, és azzal Kaitlynen sem segítesz. – Leteszi elém a csészét.

- Nagyon jól tudom, de köszi, hogy felhívod rá a figyelmem – válaszolok rá gúnyosan.

- Jól van, én csak megjegyeztem, de látom, hogy veled reggelente nem nagyon lehet kommunikálni, úgyhogy most megyek, el kell intéznem még néhány dolgot – ahogy kilép a konyhából, az ajtóból vissza is fordul. – Majdnem elfelejtettem. Matt telefonált, és nemsokára itt lesz.

- Rendben, szia.

- Majd jövök.


***


Épp végzek a zuhanyzással és a reggelimmel, csengetnek. Kinyitom az ajtót, de csak Matt érkezett meg.

- Szia Nick. Hogy vagy? – veszi le a kabátját, és dobja a kanapéra.

- Fogjuk rá, hogy jól, de ettől függetlenül ideges vagyok az este miatt – foglalok helyet én is mellette. – Te hol voltál?

- El kellett intéznem néhány dolgot, meg átöltöztem és aludtam, ugyanis én is nagyon fáradt voltam már. Amúgy Ann-nel jutottatok valamire?

- Igen, sikerült elintéznie mindent. Adam már elment az épülethez, és mielőtt indulnánk, feljönnek. Hozzák a fegyvereket, meg a szükséges dolgokat.

- Jó, és addig mi mit teszünk? – kérdezi.

- Ann megszerezte a találkozó helyének a tervrajzát, így azt kellene átnéznem – dőlök hátra a kanapén.

- Amúgy ő most hol van? – néz körbe a lakásban.

- Nem tudom. Korán reggel elment itthonról. Azt mondta, hogy még néhány dolgot el kell intéznie. Megyek és áttanulmányozom a tervrajzot. Addig, ha gondolod, egyél valamit, vagy mit tudom én.

- Esetleg átnézhetném veled a helyet? Mert nem lenne rossz, ha mindketten tudnánk, hogy mi merre van.

- Rendben. – Felkelek a kanapéról és elmegyek a laptopomért. A tervrajz meg van nyitva a gépen, így keresgetnem sem kell. Nem nagy épület, ahogy elnézem, de több emeletes és ez gondot okozhat majd. Elég régi, így nincs sok vészkijárat építve hozzá. Valószínűleg ezért választhatta ezt a helyet, mert ha menekülésre kerülne sor, akkor nem igazán tudnánk megszökni; de még így is van néhány lehetőségünk. Ha az ő helyében lennék, biztos, hogy a legfelső emeleten tartózkodnék, mert onnan a legnehezebb meglépni feltűnés nélkül. Az embereit szét fogja szórni az épületben, de úgy, hogy nehogy az utunkba kerüljenek, viszont ha le akarnánk lépni, simán megakadályozhatják.

- Elég gázos a hely – ránt vissza a jelenbe Matt hangja.

- Igen, én is pont ezen gondolkozok. Olyan helyet választott ki, ahonnan biztos, hogy nehéz lesz megszöknünk, ha nagy lenne a baj. Kevesen leszünk négyen, de több embert nem merek megkockáztatni.

- Az biztos, hogy sérülések nélkül nem fogjuk megúszni a dolgot – jegyzi meg.

- Még kiszállhatsz, van időd meggondolni a dolgot, hogy jössz vagy maradsz. Nem történik semmi akkor sem, ha most kilépsz.

- Természetesen megyek. Miért, mit gondoltál? Hogy pont most akarok kiszállni? Nem ismersz még eléggé? Mintha nem tudnád, hogy szeretem a veszélyt. Ez csak egy észrevétel volt, semmi több. Lőttek már meg, nem a következőbe fogok belehalni.

- Honnan tudod? Lehet, hogy nem lesz legközelebb. Lehet, hogy ez lesz az utolsó.

- Hát, remélem, hogy nem lesz igazad...

- Remélem... - mind a ketten visszafordulunk a rajz felé, és csak arra eszmélünk fel, hogy Ann után becsapódik a bejárati ajtó. Egy nagy dobozt cipel a kezében, fogalmam sincs, hogy mi lehet az, de azért eléje megyek, és kiveszem a kezéből, és leteszem az ebédlő asztalára.

- Szia Ann. Mit hoztál?

- Matt, szia! Semmi különöset, csak néhány dolgot vásároltam.

- Néhány? – nézek rá értetlenül. – És kinek? Már ha szabad megtudnunk.

- Igen, néhány. Hiába néztek rám így, én még nem jártam Tokióban, így most volt lehetőségem körülnézni. Tudom, hogy most nem ezzel kellene foglalkoznom, de mindent elintéztem, amit kértél, így...

- Jó, jó - nevetek, - mindegy. - És nekünk nem hoztál semmit?

- Nem, mert nem érdemlitek meg – rántja meg a vállát.

- Na, köszi ez most fájt – megyek vissza a laptopom elé.

- És amúgy sikerült megnézned a tervrajzot? – kérdezi.

- Igen, átnéztük. Nagyon nem tetszik nekem, hogy pont egy ilyen épületet választott ki.

- Majd megoldjátok, ne aggodalmaskodj annyit ezen...


***


Este, a találkozó előtt nem sokkal Adamék feljönnek a lakásba. Adam elmondja az épületről megtudott információkat, de nem jutunk előrébb semmivel, mert ezeket már mi is ismerjük a tervrajzból. Felveszem a felszerelést, a golyóálló mellényt és az ilyenkor szükséges dolgokat. A fegyverekből csak azokat rakom el amire biztos, hogy szükségem lesz, mert feleslegesen nem akarom plusz súllyal terhelni magam. Egy esetleges menekülésnél az csak rosszul jönne ki. A késekből egyet a nadrágomra erősítek, de mivel a lőfegyvereket mindig is jobban szerettem, ezért abból többet teszek el. Plusz tárak, és mehetek is.

Ahogy kilépek a hálószobámból, ahol eddig tartózkodtam, meglátom, hogy már Adamék is indulásra készen állnak. Kilépünk a lakásból, persze Ann itt marad. Ha szükségem lenne valamire, ő innen is el tudja intézni, nem kell neki is veszélybe kerülnie. Elég lesz ennyi irányba figyelnem, nem hogy még rá is. A saját kocsimmal megyünk, mert úgy gondolom, ha megfigyeltetett valakivel, akkor már úgy is tudja, hogy milyen autóm van. Szóval mindegy, hogy mivel megyünk, úgysem okozhatunk nekik meglepetést.

Félek ettől az egésztől, de legjobban Kaitlynt féltem, szeretném, hogy neki ne essen semmi baja. Voltam már ilyen helyzetben, most mégis valahogy jobban tartok ettől az egésztől, mint máskor. Ha szükséges lesz, nem fogok habozni, hogy bárkit is megöljek.

Ahogy kiérünk Tokió belvárosából, teljesen megváltozik a környezet. Minél kijjebb érünk a városból, annál több raktárépületet pillantok meg. Adam mutatja az utat, hogy merre kell mennem, mert ő már nagyjából ismeri a terepet. Az épület előtt parkolok le, de már több kocsi is van itt a miénken kívül. Mr. Scott jó pár embert hozott magával, már ezzel is csak azt mutatja, hogy valójában mennyire fél. Ha nem így lenne, akkor nem lenne itt ennyi embere. Minden egyes alkalommal, amikor felhívott, azt mondta, hogy én fogok meghalni, de úgy nézem, ő jobban retteg ettől a gondolattól tudat alatt, mint azt akár saját maga is elhinné.

Mielőtt még kiszállnánk a kocsiból, odafordulok Dannyékhez.

- Még kiszállhattok, ha úgy érzitek helyénvalónak – szólalok meg.

- Ezt most te komolyan kérdezed? – tekint rám meglepődve Danny. - Ha eddig eljöttünk, innen már nem fordulunk vissza. Semmi kedvem később azt visszahallani valahonnan, hogy gyáva vagyok. Kösz, azt inkább kihagynám.

- Figyelj, ezt már megbeszéltük – nézz rám Matt. – Amiben tudunk, segítünk. Itt vagyunk, nem? Akkor meg ne kérdezgesd folyton ezt. Bemegyünk, épségben kijövünk Kaitlynnel együtt, és kész.

- Rendben – sóhajtok. – Remélem, hogy igazad lesz.

Kiszállunk a kocsiból, és már meg is jelenik előttünk Mr. Scott néhány embere. Bekísérnek az épületbe, de fogalmam sincs, hogy miért nem veszik el a fegyvereinket. Jól tippeltem, mert a főnökük a legfelső emeleten vár minket. Kaitlyn mellette ül egy széken, de ahogy innen meg tudom állapítani, semmi baja sincs.

- Végre ideértetek – sétál közelebb Mr. Scott – Már azt hittem, hogy nem is jöttök.

- Itt vagyunk, amint látja – jegyzem meg.

- Gondolom kíváncsiak vagytok rá, hogy miért tarthatjátok magatoknál a fegyvereiteket. Mivel nálam és az embereimnél is van, gondolom úgy igazságos, ha ti is magatoknál tarthatjátok. És a telefonban is megmondtam, hogy hozhatod magaddal az embereidet. A szavamat pedig mindig betartom.

- Kaitlyn? – kérdezem.

- Amint látod, jól van – mutat rá. - Egyelőre, természetesen. De ez abban a pillanatban meg fog változni, amint próbálkozol valamivel.

- És most mi legyen? Mit akar?

- Küldd ki az embereidet, és én is megteszem ugyanezt. Amit meg kell beszélnünk, az csak kettőnkre tartozik.

- Kaitlynt elengedi?

- Nem, ő még egyelőre marad. Õ a biztosítékom, hogyha bármi történne.

- Értem. – Odafordulok Mattékhez, és közlöm velük, hogy menjenek ki. Nem tetszik nekik a dolog, de ezt most tényleg csak magunk között kell lerendeznünk Mr. Scott-tal. És így kisebb annak is az esélye, hogy megsérülnek. Bár azt már most látom, hogy ez elkerülhetetlen lesz.

- Szóval? – kérdezem, amikor már mindenki elhagyja a termet, és csak hárman maradtunk, Mr. Scottal és Kaitlynnel.

- Itt van nálad a CD? – kérdezi.

- Igen, de ez miért fontos magának? Hiszen csak engem akart idecsalni vele, nem? Kaitlyn pedig csak egy eszköz volt ehhez.

- De, valóban. Soha nem te voltál ebben az egészben a lényeg. Az apádon akartam mindig is bosszút állni, amiért tönkretett, de ez már nem sikerült, mert elpatkolt, mielőtt megtehettem volna.

- De akkor mi értelme van ennek az egésznek? Most már úgy sem tehet semmit. Õ meghalt, és nem fogja érdekelni, ha a fia is utána megy. Sohasem éltük azt az igazi apa–fiú kapcsolatot.

- Lehet, hogy nem változtatok semmin vele, de nekem sokkal jobb lesz attól, hogy téged holtan látlak. Legalább tudni fogom, hogy elvettem tőle valamit, amit nagyon fontos volt a számára.

- Maga komolyan beteg. Engedje el azonnal Kaitlynt és akkor maga is megússza sérülés nélkül ezt az egész őrültséget.

- Komolyan azt hiszed, hogy megakadályozhatsz abban, hogy megöljelek? – kérdezi.

- Ne hiszem, hanem tudom. Nagy a különbség a kettő között.

- Innen nem mész ki, csak úgy, hogy ha halott vagy.


***


Most jutottam arra a pontra, hogy nagyon kezd elegem lenni ebből az egészből. Nem tettem semmit, hanem az apám hibái miatt is engem vonnak felelősségre. Nem fogom ezt tovább hagyni. Minden egyes perccel, amit itt töltünk, nő annak az esélye, hogy holtan távozunk az épületből. Ahhoz pedig nagyon nincs kedvem.

Tudom, hogy miután engem sikerült megölnie, Kaitlynt is meg fogja, hiszen semmi szüksége nincs rá. Fogalmam sincs, hogy milyen ember lehet, de Kaitlynnek iszonyatos lehetett felnőni egy ilyen apa mellett. Lehet, hogy mindent megadott, amire neki szüksége volt, de azt közel sem, ami egy gyereknek igazán számít.

Előrántom a kabátom alól a fegyverem, és rálövök. Ideje sincs reagálni, már látom, hogy pont a tüdejét találtam el. Legalább szenved majd egy darabig, megérdemli.

Egy ilyen hosszú ügynek egy ilyen kis tettel is végett lehet vetni. Örülök, hogy már vége van. Nem volt nagy hadakozás, veszekedés, vitatkozás vagy öldöklés. Pedig erre számítottam. Hogy majd úgy kell kiszöknünk innen, de nem. Túléltük.

Odalépek Kaitlynhez és kioldozom a kezét. Nem szól semmit, nem néz rám, csak elindul a kijárat felé. Mióta újra találkoztunk, még csak egy szót sem szólt hozzám. Sejtettem, hogy ez lesz, bár Ann próbált rajta változtatni, hogy elhiggyem, hogy másképp is lehet. Hát nem lehet. Ahogy kilépünk az ajtón, Matték is ott állnak. Mr. Scott emberei nem próbálnak megállítani, szerintem tudják, hogy mi történt odabent. Biztos vagyok benne, hogy hallották, amikor elsütöttem a fegyvert, mégsem tartanak vissza minket, amikor kilépünk az épületből.

Ann vár minket kint, gondolom, Matt szólhatott neki. Odamegy Kaitlynhez, és a saját kocsijához vezeti. A válla felett még hátraszól, hogy a lakásomra mennek, de több most nem is érdekel a mondandójából. Intek Mattéknek, hogy menjenek Kaitlynnel, én pedig beülök a saját kocsimba, és elmegyek valamerre. Mindegy, hogy hova, de most nem akarok hazamenni. Nem állok készen arra, hogy beszéljek Kaitlynnel.


***


A telefonom elkezd csörögni az anyósülésen, de nem veszem fel. Most senkivel sem akarok beszélni...




VIII. fejezet – Érzések és döntések




A telefonom elkezd csörögni az anyósülésen, de nem veszem fel. Most senkivel sem akarok beszélni...


***


Egyszerűen most nem állok készen arra, hogy megbeszéljem a dolgokat Kaitlynnel. Mégis, mit mondhatnék neki? Bocsi, de egész végig csak becsaptalak? Az apád meg akart ölni, ezért kénytelen voltam én eltenni őt láb alól? Fogalmam sincs.

Egyszer az életben lehetett volna egy normális kapcsolatom, de most már látom, hogy erről szó sem lehet. Az ilyen dolgokat nem az én életvitelemre találták ki. A legrosszabb az egészben az, hogy úgy érzem, most igenis képes lettem volna változni. Bármit megtettem volna, bármire hajlandó lettem volna! Teljesen tanácstalan vagyok.

A tengerpart mellett állok meg a kocsival. Kiszállok, de mivel késő este van, így senki sincs ezen a partszakaszon. Ugyan ki jönne ide ilyenkor? Leülök az egyik sziklára, és csak nézem a vizet. Nem sok mindent látni, de nem is ezért vagyok most itt. Át kell gondolnom, hogy mit tegyek. A legjobb az lenne, ha kimennék a reptérre, és mindent hátrahagynék. De valóban ez lenne a megoldás? Soha nem voltam az a típus, aki megfutamodik bármi elől is, de most képtelen vagyok szembenézni a hibáimmal. Bármit is tettem eddig, a lelkiismeretemmel számolnom kell, de most erre is képtelen vagyok. Nem tudom, hogy mi lesz. Nem tudok szembenézni Kaitlynnel. Semmi szükségem arra, hogy a szemében a megvetést vagy a gyűlöletet lássam, mert szóba sem kerülhet, hogy másképp is érezhet. Mástól elviselném, de tőle nem. Nem vagyok rá képes.


***


Talán egy órája lehetek lent a parton, amikor a kabátzsebemben lévő telefon elkezd rezegni. Kiveszem, és rápillantok a kijelzőjére. Ann keres. Úgy hiszem, ő az egyetlen ember, akire nem lenne illő rányomnom a telefont. Õ nem érdemli meg, mert mindvégig rengeteget segített. Ha bárki más keresne, most habozás nélkül megtenném. Felveszem, de már előre félek attól, hogy mit fog mondani.

- Szia! – szólalok meg.

- Nick! Hála az égnek, hogy el tudtalak érni. Tudod, hogy hányszor hívtalak már? Jó lenne, ha máskor felvennéd a telefonodat, és nem tűnnél el egy árva szó nélkül – szid meg. – Mégis, hova mentél?

- Kaitlyn a közeledben van? – kérdezek vissza ahelyett, hogy válaszolnék.

- Nem, nincs itt. Alszik a hálószobádban. Szegényt nagyon kikészítették az események. De hol vagy? Most már választ várok a kérdésemre.

- Sejtettem. Amúgy a tengerparton vagyok, Tokiótól nem messze. Gondolkodok, mielőtt megkérdeznéd, hogy mit keresek itt – felelem.

- A parton? Nem gondolod, hogy most nem ott, hanem itt, Kaitlyn mellett lenne a helyed? Ugye tudod, hogy válaszokat vár tőled? Megpróbált már belőlem is kihúzni információkat, de nem mondtam semmit. Úgy gondolom, hogy ez a te részed. Neked kell elmagyaráznod, hogy mi miért történt.

- Nagyon jól tudom, de most képtelen vagyok arra, hogy találkozzak vele. Szerinted, mégis mit fog arra mondani, hogy megöltem az apját? Lehet, hogy nem szerette, de attól az apja volt – próbálom elmagyarázni a helyzetemet. – Véleményed szerint, hogy fogadja majd, ha elmondom, hogy bérgyilkos vagyok? Vagy azt, hogy mindvégig hazudoztam neki? Nem vagyok képes arra, hogy most elkezdjek magyarázkodni neki. Értsd meg, hogy nem tudom megtenni.

- Mi az, hogy nem tudod megtenni??? Ilyet ne is halljak többet! Már annyi mindent megtettél, és túléltél, nehogy már egy nőtől megijedj, Nick! Ezzel most mit akarsz mondani? Ugye nem azt, hogy egyáltalán nem is akarsz beszélni Kaitlynnel? – kérdezi Ann.

- Nem, nem ezt akarom mondani, de egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit kellene egyáltalán közölnöm vele. Nem tudom elmagyarázni neki úgy az életem, hogy azt meg is értse – sóhajtok fel.

- Nem buta ő, hogy ne fogná fel, amit mondani akarsz – jegyzi meg.

- Nagyon jól tudom, nem is arra értettem. Hanem arra, hogy én nem tudom neki elmagyarázni, hogy miért lettem ilyen. Hogy miért váltam ilyenné. Nem érted? Gyűlölne azért, ami vagyok. Meg tudod ezt érteni? – vágok vissza dühösen.

- Honnan tudod, hogy ha meg sem próbálod?

- Nem akarok csalódni. Benne nem – felelem halkan.

- Nick! Gyere vissza, és beszéljétek meg. Kérlek.

- Még itt maradok egy kicsit, aztán majd meglátom, hogy mit teszek. De nem biztos, hogy visszamegyek. Ez attól függ, hogyan döntök.


***


Nem köszönök el, csupán leteszem a telefont. Tudom, hogy Ann ezért úgysem sértődne meg, már ismerem őt ennyire. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, teljesen bizonytalan vagyok. Ritka esetek egyike a mostani, hogy nem tudok dönteni. Ha visszamegyek, akkor meg kell magyaráznom minden egyes tettemet, hogy mit, és miért tettem, hogy egyáltalán miért váltam olyan emberré, amilyen most vagyok. Ha viszont úgy döntök, hogy nem megyek vissza, akkor lehet, hogy örökre bánni fogom.

Rettegek attól, hogy mit fog reagálni a mondandómra, de meg kell próbálnom. Vissza kell mennem. Ilyen könnyen nem adhatom fel. Különben sem vagyok egy gyáva ember. Igaza van Ann-nek. Sok mindent túléltem már, nem ebbe fogok belehalni. A legrosszabb, ami történhet, hogy meggyűlöl. Arra pedig már fel vagyok készülve. Eddig is nélküle éltem, ezután is menni fog.

Felkelek a szikláról, ahol eddig ültem, és elindulok vissza a kocsihoz. A város felé vezető úton nem vezetek gyorsan, inkább minél későbbre akarom halasztani ezt a beszélgetést. A mélygarázsba érve leparkolok, kiszállok a kocsiból, és a lifttel felmegyek az emeletemre. Az ajtóm előtt megállok, de még nem nyitok be. Fogalmam sincs, hogy mire várok, hiszen ennek most semmi értelme. Szembe kell néznem a döntéseim súlyával.


***


Belépek az ajtón, és halkan csukom be magam után. A nappaliban Annre és Mattre találok. Nem gondoltam volna, hogy még Matt is itt van.

- Sziasztok!

- Nick? Hogyhogy visszajöttél? – kérdezi egyből Matt.

- Igen, itt vagyok. Ann, hol van Kaitlyn? – fordulok hozzá.

- A hálószobádban, de biztos, hogy fel akarod ébreszteni? Mert szerintem most nagyobb szüksége van pihenésre. Majd reggel megbeszéled vele a dolgokat – válaszolja.

- Nem. Szeretném vele most megbeszélni az egészet, nem akarom tovább halogatni.

- Rendben, ahogy gondolod. Itt maradjunk, vagy inkább menjünk el? – kérdezi.

- Jobb lenne, ha most elmennétek, Ann. Ott aludhatnátok a haverodnál, Matt?

- Persze, semmi gond. Akkor megyünk is – felállnak a kanapéról, összeszedik a dolgaikat, és kilépnek a lakásból.

Nem akarom egyből felébreszteni Kaitlynt, így a konyhába megyek és főzök egy teát. Szükségem van még néhány percre, hogy összeszedjem a gondolataimat, hogy egyáltalán mit akarok neki elmondani. A csészével a kezemben megyek be a szobába. Halkan nyitok be, és odalépek az ágy mellé. A csészét lerakom az éjjeliszekrényre, és leülök az ágy szélére. Nem ébred fel, nyugodtan alszik tovább. Óvatosan végigsimítok az arcán, lassan nyitja ki a szemét.

- Jó reggelt! – szólalok meg halkan.

- Szia! – feleli még félálomban, ahogy felém fordul. – Mikor értél vissza? És hova tűntél utána? Miért nem jöttél velünk akkor?

- Nem gondoltam úgy, hogy most kíváncsi lennél rám, vagy az esetleges magyarázatomra. Amikor kihoztalak onnan, még csak rám sem néztél, így jobbnak láttam, ha hagylak gondolkodni – magyarázom meg a dolgokat.

- Nem gondolkodni hagytál, hanem kétségek között – ül fel az ágyon, a hátát pedig a támlának veti. – Mégis, mit gondoltál az elején? Hogy soha nem fognak kiderülni a dolgok? Vagy mire számítottál?

- Arra nem számítottam, hogy te ilyen leszel. Amikor elvállaltam a megbízást, fogalmam sem volt róla, hogy ki vagy. Utána pedig már nem tudtam változtatni a helyzetemen.

- És mi lett volna, ha mondjuk közlöd velem, hogy mi a helyzet? – teszi fel a kérdést. – Lett volna rá bőven alkalmad.

- Tudom, és sajnálom. De most itt vagyok, hogy megbeszéljük a dolgokat. Mire vagy kíváncsi?

- Először is, mi vagy te? Mármint, mi a munkád?

- Bérgyilkos vagyok – csak néhány perc után szólalok meg, és akkor is olyan halkan, hogy csodálom, ha egyáltalán meghallotta. Soha nem szégyenkeztem még ezelőtt a munkám miatt, de most úgy érzem, bárcsak valami hétköznapibb dologgal foglalkoznék. Ezzel fogom elüldözni őt magam mellől.

- Értem, de akkor miért az volt a feladatod, hogy engem megvédj? – Csodálkozva nézek rá, hogy ezt mégis honnan tudhatja. – Ne nézz így, az apám elmesélt néhány dolgot. Többek között azt is, hogy miért akart téged megölni.

- Az apád ezzel akart idecsalni, mármint, hogy téged kell megvédenem. Így könnyebb lett volna neki is megölnie engem. Te voltál a megbízásom. Az első és az utolsó olyan esetem, amikor valakire vigyáznom kellett. Amikor az apád megkeresett ezzel az üggyel, még semmit sem tudtam. Később derült csak ki, hogy végig átvert. Kaitlyn, én sajnálom, hogy megöltem, de ha nem teszem meg, akkor ő végzett volna velem.

- Tudom. Mindig is utáltam az apámat, így most nem érzek semmit. Pedig kellene, nem? Az lenne a természetes, ha most sírnék, és gyűlölnélek, amiért ezt tetted. De nem érzem ezt, csupán kíváncsi vagyok rád, a magyarázatodra – feleli halkan.

- Rendben. Ha ennyire érdekel, akkor elmesélem. Nem könnyű erről beszélnem, talán azért sem, mert még soha senkivel nem osztottam meg a történetem. Persze Ann mindent tud rólam, de az mégsem ugyanolyan. Hol is kezdjem... Egyedüli gyerek voltam a családban. Kiskoromtól fogva az lett belém sulykolva, hogy ha felnövök, akkor át kell vennem apám helyét a cégnél. Egy olyan vállalatot irányított, amely kívülről legális volt, de ha jobban leástál a dolgok mélyére, akkor megtudhattad, hogy sokféle fekete ügylet húzódik a háttérben. Mindent meg kellett tennem annak érdekében, hogy megfeleljek az apám elvárásainak. Õ kényszerített az első gyilkosságomra is. Az volt a véleménye, hogy csak akkor lehetek igazi vezető, ha meg tudom félemlíteni az embereimet. Amikor meghalt, én vettem át a vezetést. Próbáltam az ügyeimet úgy intézni, hogy azok legálisnak tűnjenek. Nagyon kevesen tudják, hogy bérgyilkos vagyok, és ez így van jól – fejezem be a történetem.

- De még mindig nem tudom, hogy miért választottad azt, hogy gyilkos leszel. Biztos, hogy lett volna más lehetőséged. Apád régi embereivel megszakítod a kapcsolatot, és normális életet élsz, ha addig nem is volt erre esélyed.

- Ez nem ilyen egyszerű. Nem tudom, hogy mennyit tudsz a világunkról, de nem léphetsz csak úgy ki, egyetlen szó nélkül. Ha ezt megteszed, előbb-utóbb valaki megölet. Ahhoz pedig nekem semmi kedvem nem volt – felállok az ágyról, és az ablakhoz megyek.

- Sajnálom, igazad van. Nincs jogom az életed felett bíráskodni, csak próbálom megérteni, hogy mit miért teszel. Ez nekem sem könnyű. Végig becsaptál, és most bíznom kellene benned, de ez nekem nem megy. Sajnálom, Nick... - sokáig egyikünk sem szólal meg, végül én töröm meg a kettőnk közé beállt csendet.

- Mi lenne, ha visszajönnél velem Londonba? – kérdezem meg halkan.

- Annak mi értelme volna? Itt a munkám és az életem. Ha visszamennék, az sem változtatna semmin – válaszolja.

- Kaitlyn! Tudom, hogy nem adtam okot arra, hogy bízz bennem, de meg kell tenned. Gyere velem vissza Londonba, és mindent megmagyarázok!

- Nem! Most akarok választ kapni a kérdéseimre! Miért akarod ennyire, hogy veled menjek? – kérdezi. Visszamegyek az ágyhoz és leülök mellé. Megfogom kezét, de nem rántja el, és ez meglep.

- Figyelj, Nick! Egész életemben azon voltam, hogy minél kevesebbet tudjak az apám dolgairól. Nem akarok még újra így élni. Nem akarom újra átélni azokat a dolgokat, nem szeretnék részt venni bennük.

- Meg tudom érteni, hogy miért vélekedsz így - keserűen elmosolyodok, ahogy ránézek. – Tudod, Ann megpróbált afelé terelni, hogy te biztos megérted majd a helyzetem, hiszen ebben nőttél fel. Elhittem neki, és tudom, hogy megérted, de mégsem bízol bennem eléggé. Sajnálom, hogy így ér véget.




***



Fél évvel később


Nem sokkal a tokiói balhé után visszatértünk Londonba. Végül sikerült rávennem Kaitlynt is, hogy jöjjön velünk. Nem volt könnyű őt meggyőzni, de a régi cége is visszavette dolgozni, így már nem maradt sok választása. Egyszer beszélgettem vele erről. Akkor azt mondta, hogy Japán csak a hazugságokra és az apjára emlékeztetné, ezért szívesen visszaköltözne ide.

Fél évvel ezelőtt, azon az estén, mindent megbeszéltünk. Megpróbáltuk új alapokra helyezni a kapcsolatunkat, hogy ne hazugsággal kezdődjön minden. Mesélt az apjáról, a gyerekkoráról, és önmagáról. Cserébe én is megpróbáltam megosztani vele a gondolataimat.

A kapcsolatunkból nem lett lángoló szerelem, pedig Ann is erre számított. Inkább mondanám egy őszinte barátságnak, ahol megpróbálunk egymáson segíteni. Az, amit akkor éreztem, amikor elrabolták, talán csak a féltés egyik legerősebb formája volt, semmi más. Csupán többet képzeltem bele az egészbe, mint kellett volna.

Rengeteget köszönhetek neki, hiszen mióta visszajöttünk, alapjában véve megpróbáltam megváltoztatni az életem. Nem volt könnyű, de talán sikerült. Felhagytam a cégem fekete üzleteléseivel. Nehéz volt kilépni, és pár alaklommal nagy árat fizettem érte, de megérte. Felhagytam a gyilkolással, és már csak a cégem legális bevételeiből élek meg. Teljesen megváltoztatott.


Amikor elvállaltam a megbízást, fogalmam sem volt, hogy ekkorát fog változni az életem. Az ember nem is hinné, hogy mekkorát fordulhat vele a világ, ha valaki belép az életébe, legyen az barát, vagy egy új szerelem.

Nem mi irányítjuk a sorsunkat, de a tetteinkben mi döntünk. Hogy mit teszünk ma vagy holnap, az csak rajtunk múlik. Hibázhatsz, hisz ember vagy, de óvatosan kell bánni a döntésekkel.





Vége



Küldd el ezt a történetet egy ismerősödnek!
Share

Kommentek
1. 
RoxyMonster 2012.07.21, 16:49
Ezt magadtol irtad? :D vagy valahonan ki másoltad? mert nagyon tetszik .
2. 
SasaPisa 2017.12.08, 20:10
recska
Név:
E-mail:
Komment:
Megerősítő kód:

Kérünk, valamennyi mezőt tölts ki!

E-mail címed nem jelenik meg az oldalon, és adatvédelmi szabályzatunk értelmében nem adjuk ki harmadik fél számára.

Fontos, hogy a megerősító kódot karakterhűen billentyűzd be, a kis- és nagybetűk is számítanak. Megerősítő kód használatára az internetes robotok által okozott tartalomelárasztás kivédése miatt van szükség. Ez a látogatóink védelmét szolgálja, de regisztrált felhasználóink számára a belépést követően ez természetesen nem szükséges a kommenteléshez.

A Sztorizó legnézetteb címkéi:

barátság, női szív, csirke, férfi, házasság, kórház, bűnöző, bölcsesség, háború, vevőtájékoztató, veszély, bácsi, költség, kérdés, iskola, mozi, sport, vízóraakna, bölcsésztudomán, mottó, szabályzat, busz, érdekes, elmebeteg, erdő, szőke, vihar, csokoládé, pénz beszél, üveggolyó, orvos, ceruza, magyar, csoda, iroda, mobiltelefon, mese, gyerek, mentő, vallás, ablak, szülő, kakas, idős, farkas, marx, ház, 11, munka, autó, , védőbeszég, hála, vámpír, pasi, sorsolás, rablás, humor, tolvaj, juhász, király, tűz, , végállomás, ember, állásinterjú, horvát, modern, bártulajdonos, katona, rendőr, boldog, állat, telefon, szemét, árvaság, spanyol, ágy, emlék, víz, tájékoztató, barátnő, feleség, tanmese, tenger, tehén, intelligencia, élet, mondás, ellenőrző, büntetés, tök, részeg, halál, teszt, munkahely, ausztrál, közgáz, kína, kapitalizmus, börtön, horoszkóp, pénz, zuhanás, darwin-díj, dráma, barát, esernyő, fiú, menedzser, szója, tanulság, egyetem, box, szent péter, fotó, mérnök, vonat, ferrari, , fáradtság, csend, pap, karácsony, kutya, autópályamatric, sör, mell, szeretet, perel, malac, város, lengyel, tilt, nők, zokni, kocsma, gázvezeték, tűzoltó, trafipax, szüret, élmény, ivás, hajó, cola, rendszergazda, temetés, angol, meztelen, lincoln,

Történetek |   |  Impresszum |  Jogi nyilatkozat |  RSS